Az ügy előzménye az volt, hogy a Blikk cikke szerint hat országgyűlési képviselő annak ellenére vette fel a havi 116 ezer forintos lakhatási támogatást, hogy van Budapesten lakásuk. Közéjük tartozik két jobbikos honatya, Pörzse Sándor és Nyikos Lászó is. Mindketten azt nyilatkozták ezzel kapcsolatban, hogy van ugyan tulajdonjoguk, de nem ott laknak, hanem vidéken (Pörzse esetében édesanyja lakik az ingatlanban; Nyikos tulajdona pedig, állítása szerint nem lakás, hanem egy cég székhelye). A Jobbik-közeli kuruc.info az „exkomcsi” Nyikost „gátlástalan tolvajnak” és „pofátlan politikusbűnözőnek” titulálta az eset kipattanását követően, és megemlítették Pörzse Sándort is, megjegyezve, hogy eddig csak az „LMP-s zsidó” Szilágyi jelentette be, hogy nem veszi fel a támogatást. (Azóta ezt már meglépte Pörzse és Nyikos is.)
   
Az ügy meglehetős feszültséget generált a radikális párton belül. „A jobbikos belső levelezésekben két nap alatt mocskos tolvaj lettem én is. Elolvasva különféle leveleket, jól látható, hogy ki, illetve kik generálják a mocskolódást” - fogalmazott a Barikád magazinban írt, „Feszítsd meg!” című cikkében Pörzse, aki szerint Nyikos „egy talpig becsületes, tisztességes ember”, az ő fejét követelni és „a jobbikosok között mocskos tolvajozni minimum aránytévesztés, maximum szándékos bomlasztás”. Közvetve arra is utalt, hogy vajon kik lehetnek a bomlasztók: „A Jobbik-frakción belül még abban sem tudtunk megegyezni, hogy egyáltalán hibáztunk-e vagy sem, kivéve a Novák házaspárt, akik kifejezetten büntetést követeltek.”

„Ez a fajta hozzáállás és inkvizítori hangvétel egy nap alatt aláásta az én hitelemet is. Egy olyan dolog miatt, amelyet nem is egyértelmű, hogy elkövettünk. (…) Kinek az érdeke ez az elképesztő, már-már gyűlöletbe hajló hangvétel?” - teszi fel a kérdést a képviselő. Hozzáteszi, hogy a „Feszítsd meg!”-et kiáltók annak ellenére tovább generálják a feszültséget, hogy már lemondott a támogatásról, miközben „ellenségeink fetrengenek a röhögéstől”.

Novák Előd magára vette Pörzse írását, és a náci hírportálon válaszolt is arra. A Jobbik alelnöke kitart amellett, hogy frakciótársai jogtalanul jártak el, hiszen a „lakhatási támogatást lakhatásra adja az Országgyűlés hivatala, így aki országos listás képviselőként nem bérel belőle Budapesten szállást (hogy a sokszor éjszakába nyúló, parlamenti munkáját megkönnyítsék), az jogtalanul jár el. Ilyen egyszerű.” Hozzátette: ő csak a pénz visszafizetését kérte, büntetést nem, pláne nem megfeszítést. Azon is sajnálkozott, hogy a Jobbik számára milyen káros az ügy, melyben „lehúzzák a Jobbikot a többi párt mocsarába”, és most sajátjaik miatt nem olvashatnak be a „politikusbűnözőknek”.

„Még jó, hogy a mentelmi jog és az álláshalmozás tiltása ügyében nem találnak rajtunk fogást, bár a frakción belül ezekért az önkorlátozásokért is rendszeresen megkapom a magamét, mint inkvizítor” - írta Novák Előd.

További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.

atv.hu