2012.02.17. 16:57
A „Gatyánk is rámegy a tandíjra” mottóval rendezett demonstrációt a Demokratikus Koalíció (DK) ifjúsági tagozatának mintegy tucatnyi aktivistája Budapesten. A fiatalok a Deák téri metrómegálló és a Ferenciek tere között tiltakoztak sajátos módon az új felsőoktatási törvény ellen.
Az atv.hu tudósítója szerint mintegy tucatnyi fiatal gyűlt össze a Deák téren, hogy részt vegyen a DK ifjúsági tagozatának a „Gatyánk is rámegy a tandíjra” nevű demonstrációján. Munkatársunk szerint a jórészt fiatal, jobbára végzős gimnazista korú tüntető fiatalt hasonló számú rendőr kísérte – egészen a Deák téri metrómegálló peronjáig. Ott a fiatalok megálltak, majd sípszóra ki-ki letolta a nadrágját – a csoportban voltak hölgyek is, ők kulturáltan, csupán „harisnyáig” vetkőztek. A csoport először a Kálvin térre utazott, majd onnan a Ferenciek teréig – ezt követően felöltöztek.
Ahogy
Szarvas Koppány Bendegúz, az Ifjú Demokraták elnöke szerdán az ATV Egyenes Beszédben is ígéretet tett rá: nem volt közszemérem-sértő a demonstráció, mert - ahogy az elnök vélekedett - akár egy strandon is lengébben öltöznek. Mint mondta: a demonstráció célja, hogy tiltakozzon a felsőoktatási törvény változása, illetve a keretszámok csökkentése ellen. Szarvas Koppány Bendegúz hozzátette: az ötlet Kanadából származik, ahol – nem tiltakozásképpen – fiatalok, flash mob-szerűen vettek részt ilyen akcióban, ők ezt próbálják megtölteni politikai tartalommal. Hoffmann Rózsát nem szeretnék meghívni a programra, igaz, nem zárkóznak el akárki részt vétele elől, de Szarvas Koppány Bendegúz szerint az oktatási államtitkár „meztelen lábszára” nem emelne az esemény fényén. A politikus szerint fontos kérdés az akkreditációs bizottság tagjainak megválasztása, mert a kormány döntései komolyan veszélyeztetik, hogy a magyar szakok nem lesznek kompatibilisek az európaiakkal.
Az Ifjú Demokraták elnöke tudósítónkkal közölte:
a flash mob nem csupán egyszeri alkalom, hanem egy tüntetéssorozat része, amellyel igyekeznek felhívni a figyelmet a felsőoktatási törvény visszásságaira.
atv.hu