| 16:03 | Azonnali kérdések |
Hiller István volt oktatási miniszter arról kérdezte Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt, hogy mi vezetett a felvételi határidő kitolásához. A volt oktatási miniszter szokásával ellentétesen papírból beszélt és ez – parlamenti tudósítónk szerint – határozottan a fölszólalás színvonalának rovására ment. A jobbikos Mirkóczky Ádám Kontrát Károly belügyi államtitkárral csörtézett az úgynevezett cigánybűnözésről és arról, hogy a rendőrség bűnüldöző szervként nem áll a helyzet magaslatán. Az LMP-s Schering Gábor a gazdasági helyzetet kérte számon Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettesen, „kalandorpolitikával” vádolva a kormányt. Követelte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter lemondását. Navracsics szerint a magyar gazdaság stabil.
| 15:54 | A jobbikos Egyed Zsolt a végtörlesztésről |
Egyed fölszólalásának megértése meghaladta szellemi képességeinket. Mindenesetre „a rózsadombi elit, a bankok, és a multik” kaptak a szemük közé és volt szó padlássöprésről is. Egye Zsolt Cséfalvay államtitkár válaszát nem fogadta el, a Ház azonban 188 igen szavazattal, 49 nem ellenében, három tartózkodással igen. Ezzel vége az interpellációknak.
| 15:44 | A jobbikos Z. Kárpát Dániel az eszközkezelőről |
A jobbikos politikus az eszközkezelő apropóján súlyos szavakkal illette a bankokat. A reagáló Fónagy János államtitkár hangsúlyozta: a kialakult helyzetben minden szereplőnek áldozatokat kell hoznia a helyzet kezelése érdekében. Z. Kárpát egyébként Németh Lászlónéra lett volna kíváncsi. A választ többek közt azért nem fogadta el, mert nem Némethné válaszolt neki. Az Országgyűlés 193 igen, 51 nem szavazattal és hat tartózkodással elfogadta, vagyis az igen szavazatok ismét kevesek voltak az üdvösséghez.
| 15:34 | Schiffer András az oligarchák uralmáról |
Az LMP volt frakcióvezetője szerint az emberek nem azért váltották le a kormányt két éve, hogy a vörös oligarchákat narancssárga oligarchák váltották föl. Lobbisták írják a törvényeket, az átláthatóság csökkent az elmúlt két évben, a BTK-t szigorították a korrupció elleni harc jegyében. Szokása ellenére Schiffer papírból beszélt. A reagáló Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes arra hívta föl a figyelmet, hogy a kormány korrupcióellenes cselekvési terve a napokban kerül társadalmi vitára. A rendőrségen belüli Nemzeti Védelmi Szolgálat kifejezetten a korrupció visszaszorítására jött létre. A cél a korrupcióellenes kultúra kialakítása – hangsúlyozta. Schiffer nem fogadta el a választ. Új klientúra alakul ki és nem tudjuk, hogy az a régivel mennyire ér össze – mondta. Az Országgyűlés 190 igen és 56 nem szavazattal elfogadta a válasz, vagyis ha a nemet nyomó képviselők nem nyomtak volna gombot, akkor határozatképtelenség miatt a válasz nem fogadtatott volna el.
| 15:25 | Ismét kormánypárti interpelláció |
Sebestyén László fideszes képviselő interpellált. Bár tavaly többször megírtuk: az interpelláció klasszikus ellenzéki műfaj, a kormánypárti képviselők nem hagytak föl ezzel a szokással. Ténykérdés, de nem mentség: a műfajt kormányon a szocialisták is művelték. Sebestyén elfogadta Cséfalvay Zoltán válaszát, így arról nem szavazott a Ház.
| 15:16 | Balczó Zoltán a jogászképzésről |
A Jobbikos képviselő szerint egy szegény vidéki fiatalnak semmi esélye, hogy jogásszá vagy közgazdásszá váljék. A válaszoló Réthelyi Miklós miniszter a Fidesz idevonatkozó lépéseit azzal indokolta, hogy „a szocialisták eladósították az országot”. Hozzátette: a Nemzeti Együttműködés Kormánya nem mondott le arról, hogy minden tehetséges fiatal egyetemre kerülhessen. Aki nem ingyen tanul, annak ott a diákhitel, a kormány pedig „kiemelt figyelmet biztosít a hátrányos helyzetű diákok támogatására”. Balczó Zoltán nem fogadta el a választ, de az Országgyűlés 214 igen és 56 nem szavazattal igen.
| 15:07 | Nyakó István hozzászólásával megkezdődnek az interpellációk |
Technikai hozzászólások és szavazások után az MSZP-s politikus joggingban, az éhségmenetről érkezve szólalt föl – Éhségmenet címmel. Lesz-e megoldás a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei mélyszegénységre? – kérdezte. „Nagy a Jóisten kegyelme és türelme” – válaszolt Czomba Sándor államtitkár. Szerinte „negyvenhétezer forintból lehet, hogy nehéz megélni, de huszonnyolcezer forintból még nehezebb”. Hangsúlyozta: nőtt a foglalkoztatottság és nemcsak a közmunkaprogrammal együtt számolva. Hozzátette: nem az elmúlt másfél év a hibás, az éhségmenetet pedig azok vezették, „akik a padlást is lesöpörték”. Nyakó István nem fogadta el az államtitkári választ, de a Ház 232 igen és 54 nem szavazattal, 39 tartózkodással igen.
| 14:47 | Gúr Nándor az éhségmenetről |
A Miskolcról az imént landoló szocialista élénk szavakkal bírálta a kormányt, amiért az „a szociális biztonságot sárba tiporta”. A kormány a foglalkoztatás tekintetében sem tett semmit – vélte. A Fidesz százezreket, sőt milliókat döntött a nyomorba intézkedéseivel – hangsúlyozta. Vitatta, hogy negyvenhétezer forintból jól meg lehetne élni Magyarországon – mint ahogy azt Matolcsy György korábban mondta. A politikus az egykulcsos személyi jövedelemadó elfelejtését javasolta a kormánynak, majd átadott negyvenhétezer forintot Cséfalvay Zoltán államtitkárnak – Matolcsy György miniszter már nem volt jelen. Válaszában az államtitkár Matolcsy György „negyvenhétezer forintos” mondatát idézte, annak szövegkörnyezetében. Cséfalvay azt mondta: tavaly reálbér-növekedés volt Magyarországon. Az államtitkár hangsúlyozta: a társadalom legfelső és a legalsó húsz százaléka között Magyarországon a legalacsonyabbak közt van a különbség. Ezzel vége a napirend előtti hozzászólásoknak.
| 14:37 | Rubovszky György előretekint |
A kereszténydemokrata politikus a tavaszi törvényhozásról beszélt. Lesz új Büntető és Polgári Törvénykönyv, de lesz új országgyűlési törvény is. A válaszoló Rétvári Bence hangsúlyozta: jóval szellősebb, lazább törvénykezés jön, mint amilyen 2011-ben volt.
| 14:25 | Gyöngyösi Márton szerint puhány a kormány |
A jobbikos külpolitikus a kormányt bírálta. Szerinte a Jobbikon kívüli ellenzéki pártok és az SZDSZ maradványai - nemzetközi erőkkel megtámogatva - két vállra fektették a nemzeti érdekeket csak verbálisan képviselő kormányt. Cséfalvay Zoltán államtitkár azonban megvédte a kormányt.
| 14:16 | Gulyás Gergely az új egyházi törvényt fényezi |
A fideszes politikus azt igyekszik megmagyarázni, hogy miért volt szükség új egyházi törvényre. Az Emberi Jogi Bizottság alelnöke hangsúlyozta: február 29-ig tizenkét új egyház és öt buddhista közösség kerül be az egyházak közé. Nemzetközi példákat hoz föl álláspontja védelme érdekében. Európai példákat hoz, az Egyesült Államokról egy szót sem említ. A reagáló Rétvári Bence államtitkár hangsúlyozza: a vallásgyakorlás továbbá is szabad Magyarországon. Szerinte az, hogy összesen nyolcvan egyház jelentkezett nyilvántartásba vételre, azt bizonyítja, hogy a többi nem végzett valódi egyházi tevékenységet, tehát már csak ezért is helyénvaló az új egyházi törvény megléte.
| 14:10 | Megérkezett a Parlamentbe az MSZP-s éhségmenet |
A hivatalos sajtótájékoztató azonban csak fél négykor lesz.
| 14:05 | Jávor Benedek a széles ívben bírálja a kormányt |
Az LMP frakcióvezetője négy, az utóbbi években elszegényedő ember személyes sorsát mondja el. Közben a négyek a parlamenti karzaton ülnek és közülük az, akiről a frakcióvezető beszél, föláll. A reagáló Rétvári Bence államtitkár hangsúlyozza: ez négy ember, de közben százezreknek lett jobb. A kisposták megnyitásával, a közmunkaprogrammal, a vállalkozói adminisztráció csökkentésével érvelt a kereszténydemokrata politikus.
| 13:55 | Orbán viszontválasza |
A miniszterelnök kiosztotta az ellenzéket, majd annak támogatását kéri a nemzeti ügyek hatékonyabb képviseletére.
| 13:45 | Rogán Antal a kormány mellett |
A Fidesz-frakció vezérszónoka szerint a kormány és a kormányfő sikerrel és határozottan képviselte Magyarország érdekeit a különböző európai fórumokon. Szerinte nem érdemes az Európai Unióval szembehelyezkedni, de nem érdemes Magyarország érdekeit elvtelenül föladni sem. Rogán szerint a kormány az arany középút útját járja. A politikus reményét fejezte ki, hogy ezen az úton marad a kormány.
| 13:40 | Harrach Péter az ultraliberalizmust ostorozza |
Harrach Péter kereszténydemokrata vezérszónok szerint a miniszterelnök az ellenzék, a nemzetközi pénzügyi körök és az ultraliberálisok érdekeit sértette. Úgy vélte: Európa-szerte repedeznek az ultraliberalizmus bástyái, az e bástyákat védői kétségbeesetten küzdenek Európa-szerte. A kormánypárti politikus azt kívánta: a az ország megújításának második szakasza is ugyanilyen sikeres legyen.
| 13:36 | Az ellenzék reagál |
Az LMP-s Jávor Benedek, a jobbikos Balczó Zoltán, majd a szocialista Mesterházy Attila válaszol a miniszterelnöknek.
| 13:34 | Késhegyre menő érdekérvényesítés |
Magyarország jövője az Európai Unió keretein belül van - szögezte le Orbán Viktor. A miniszterelnök kijelentette, Magyarország pozíciója mindenki előtt ismert, az ország népszavazással döntött az uniós tagság mellett, jövője az unió keretein belül van, sőt, Magyarország az unió további bővítésének erőteljes szószólója. Európában történelmi léptékű átrendeződés megy végbe, mindenki, akinek van magához való esze, minél jobb pozícióból akar indulni majd a válság elmúltával, amikor a növekedés elkezdődik - mondta a kormányfő, hozzátéve: ezért már most késhegyre menő, egyfajta érdekérvényesítési verseny zajlik Európában, amelyben azok az országok lesznek győztesek, akik határozottabban állnak ki saját érdekeiért.
| 13:32 | Orbán javasolja a paktum elfogadását |
Orbán Viktor napirend előtt azt mondta: minden akadály elhárult az elől, hogy Magyarország csatlakozzon az EU-s szerződéshez. Ezért azt javasolta a parlamentnek, fogadja el a paktumot. Magyarországnak a jövőben sem kell olyan szabályt alkalmaznia, amely csökkentené az ország versenyképességét - jelentette ki a kormányfő.
Az új, európai uniós fiskális paktum minden pontja elfogadható Magyarország számára a miniszterelnök szerint. Orbán Viktor hétfőn, napirend előtt, az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első ülésnapján azt is mondta, a parlament feladata megküzdeni a magyar emberekért akkor is, ha ez más országok véleményével vagy érdekeivel ütközik. Hangsúlyozta ugyanakkor: törekedni kell a megegyezésre.
Ennek szellemében kell tárgyalni az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal a jegybanki szabályozásról, az országgyűlési biztosok jogállásáról, a bírósági törvényről és a pénzügyi védőhálóról – jelentette ki, közölve: van esélyünk jó megállapodásokra, és ilyennek ítélte az uniós fiskális paktum ügyében születettet is. Megjegyezte, az elmúlt időszak azt bizonyította, hogy vannak, akik „szégyellik a magyar embereket”, megriadnak, ha támadás éri az országot, és máris szaladnak „nyugati üzlettársaik szoknyája mögé”. Ők az önfeladás stréberei, akik mindenre hajlandók, bármit eladnak, bármiről lemondanak, és ezt a képességüket sok éven át meggyőzően bizonyították is - fogalmazott. Mások viszont – folytatta – „fejjel mennének a falnak”, senkivel sem akarnak megegyezni. Egyik álláspont sem helyes, küzdeni kell, de józan ésszel, a megegyezésre törekedve – hangoztatta a miniszterelnök.
Orbán Viktor azt is mondta: az Európai Parlamentben látottak sok millió magyar szemében felértékelték az Országgyűlés munkáját, teljesítményét és színvonalát. Az uniós fiskális paktumról szólva fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy Magyarország szempontjából kedvező döntést sikerült elérni. Kifejtette: tavaly decemberben az EU miniszterelnökeinek tanácsülése kísérletet tett egy pénzügyi paktum kidolgozására, ám azonnali döntés helyett további előkészítés mellett döntöttek. „Voltak, akik felhördüléssel fogadták, hogy mi, magyarok nem mondtunk automatikusan igent a kidolgozatlan, homályosan megfogalmazott európai pénzügyi paktum tervezetére” – idézte fel, hozzátéve, hogy a magyar kormány kiállt az ország érdekeiért, és el is érte, amit akart, vagyis azt, hogy az új közös költségvetési szabályok csak az euróövezeti országokra legyenek kötelezőek, a többi országra pedig csak azután, hogy csatlakoznak az eurózónához. Ha ez nem így lenne – magyarázta –, az Magyarország jelenlegi helyzetében óriási hátrányt jelentene. A másik kulcskérdésnek az adóharmonizáció ügyét nevezte, amely szerinte teljesen ellentétes az ország érdekeivel, mert az egyik legfőbb versenyelőnyét veszélyeztetné. Ezért fontos, hogy sikerült elérni: az adóharmonizáció, az arra való utalás nem része a paktum szövegének - emelte ki.
Összegzése szerint így minden akadály elhárult az elől, hogy Magyarország csatlakozzon a paktumhoz, amelynek minden pontja elfogadható az országnak. A miniszterelnök így azt javasolta az Országgyűlésnek, hogy miután megismerte a részleteket, fogadja el a szerződést. „Magyarországnak a jövőben sem kell olyan szabályt alkalmaznia, amely csökkentené hazánk versenyképességét, vagy korlátozná a versenyképesség szempontjából kulcsfontosságú területeken eddig meglévő szuverenitásunkat” – mondta, tanulságos példának nevezve mindezt a jövőre nézve.
Orbán Viktor közölte: a paktummal kapcsolatos siker világosan kijelöli, hogyan érdemes viszonyulni Európához ma, amikor a kontinens válságos időket él át. „Csendes tenger nem nevel tapasztalt tengerészeket” – fogalmazott, megjegyezve, hogy ennek alapján azt mondhatni: „nekünk 2012-ben is komoly esélyünk van arra, hogy jelentősen gyarapodjunk tapasztalat dolgában”.
Európában történelmi léptékű átrendeződés megy végbe, mindenki, akinek van magához való esze, minél jobb pozícióból akar indulni majd a válság elmúltával, amikor ismét megkezdődik a kontinensen a növekedés – mondta a kormányfő, hozzáfűzve, hogy ezért már most késhegyre menő, érdekérvényesítési verseny zajlik Európában, amelyben azok az országok lesznek győztesek, amelyek határozottabban állnak ki saját érdekeiért. Ez a verseny ütközésekkel, vitákkal jár, határozott fellépést, ügyes taktikai húzásokat és okos megegyezéseket igényel - hívta fel a figyelmet. Beszédében a miniszterelnök leszögezte, Magyarország jövője az Európai Unió keretein belül van. Az ország pozíciója mindenki előtt ismert: népszavazással döntött az uniós tagság mellett, jövője az unió keretein belül van - mondta, hozzátéve: Magyarország továbbra is az unió bővítésének szószólója, az európai intézmények megújítását szorgalmazza, kiáll a kettős mérce ellen és a tagországok egyenjogúsága mellett.
Orbán Viktor nyolcperces felszólalása zárásaként arra kérte a Házat, hogy a tavaszi ülésszak alatt támogassa továbbra is a kormánynak a magyar emberek érdekében végzett nemzetközi munkáját.
| 13:05 | Slendrián a Nemzeti Együttműködés Rendszere |
A lemondott Kaufer Virág LMP-s képviselőnő helyett kooptált Széll Bernadett letette az esküt a parlament első idei ülésén. Az eskü szövege a régi, abban kétszer is a "Magyar Köztársaság" kifejezés szerepelt. Slendrián a Nemzeti Együttműködés Rendszere.
| 12:45 | Molnár Csaba sajtótájékoztatója |
Mint arról az MTI beszámolt, az Országgyűlés ülését közvetlenül megelőzően a Demokratikus Koalíció (DK) szerint nem jelez lényegi változást a kormányzati politikában, csupán taktikai húzás, hogy a Fidesz politikusai az utóbbi időben önkritikus mondatokat fogalmaztak meg, ötpárti egyeztetést kezdeményeztek a hátralévő sarkalatos törvényekről, és megpróbálnak „jó fiúnak” látszani. Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke hétfőn sajtótájékoztatón elmondta, pártjuk katalizálni szeretné az ellenzéki együttműködést.
A politikus kifejtette: az elmúlt napokban – miután Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes arról beszélt, jobban oda kell figyelni az ellenzék véleményére, Lázár János ötpárti megbeszélést javasolt több sarkalatos törvényről, és Orbán Viktor évértékelő beszédében is voltak önkritikus mondatok, például az egykulcsos adóval kapcsolatban – az a látszat keletkezett, hogy megváltozhat a kormányzati politika és a parlament működése is. Véleménye szerint ez azonban csak taktikai húzás, a kormány a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval való megállapodás érdekében próbál „jó fiúnak” látszani, lényegi változásról azonban nincs szó, csak átmeneti meghátrálásról.
Hozzátette: a parlamenti frakcióval nem rendelkező DK csak akkor venne részt a pártok közötti egyeztetésen, ha a kormány visszavonná az alaptörvényt, az eddig elfogadott sarkalatos törvényeket és a pártkatonák kinevezését független intézmények élére.
Molnár Csaba szerint nem várható változás az ország életében sem: „a Fidesz tovább vezeti Magyarországot a gazdasági összeomlás felé”, amit véleménye szerint az is mutat, hogy a Malév után a BKV is csődbe juthat.
Pártja elkövetkező fél évéről szólva azt mondta, az októberi elutasító határozat értelmében a DK április végén alakíthat parlamenti frakciót. Arra is kitért, hogy a DK az ellenzéki együttműködés katalizátora szeretne lenni, még akkor is, ha erre jelenleg nem minden szervezet hajlik.
A DK ügyvezető alelnöke közölte, hogy folytatják a január végi kongresszuson megalkotott és a leendő választási programjuk alapját képező dokumentum vitáját. Ezzel összefüggésben pedig azt mondta, a Demokratikus Koalíció az egyetlen parlamenti párt, amelynek „programcsírái” már ismertek.
| Mi várható? |
A Ház ma határozati javaslat formájában támogathatja Magyarország csatlakozását az új uniós fiskális paktumhoz, ehhez azonban az kell, hogy egyetlen képviselő se nyújtson be módosító javaslatot a külügyminiszter előterjesztéséhez, ellenkező esetben ugyanis a jövő hétre csúszik a szavazás.
A megszokott interpellációs blokk után a parlament a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló fideszes képviselői indítványról szavazhat. Az előterjesztés egyebek mellett átalakítaná a dohánytermékek árusítását, ezeket a tervek szerint csak a külön erre a célra alakuló, állami koncesszióval működő trafikokban lehetne majd megvásárolni.
A határozathozatalokat követően az egyházügyi törvény módosításáról, vagyis vallási közösségek egyházzá nyilvánításáról kezdődik vita.
A parlament ma a közelmúltban elhunyt Csurka István íróra, volt MDF-es, majd MIÉP-es országgyűlési képviselőről is megemlékezik, illetve sor kerülhet az LMP-s Kaufer Virág helyére lépő Szél Bernadett mandátumigazolására és képviselői eskütételére.
atv.hu

