A büntető törvénykönyv szerint aki nagy nyilvánosság előtt a nemzetiszocialista vagy a kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Az MSZP-s politikus azt is bejelentette, hogy a pártelnökkel közösen a XI. és XXII. kerületi ügyészségen törvényességi ellenőrzési eljárást kezdeményezett a Jobbik ellen, amiért Gyöngyösi Márton a párt politikusaként a The Jewish Chronicle című folyóiratnak adott nyilatkozatában megkérdőjelezte a holokauszt magyarországi áldozatainak a számát, azt a tényt, hogy több százezer magyar állampolgárt zsidó származása miatt gyilkoltak meg, illetve deportáltak a második világháború alatt.
Az MTI kérdésére Steiner Pál közölte: a törvényességi ellenőrzés során az ügyészség azt vizsgálja, hogy a Jobbik tevékenysége megfelel-e az alaptörvénynek, és ha működését alkotmányellenesnek találja, a folyamat vége a párt feloszlatása lehet. Mint mondta, az MSZP álláspontja, hogy a Jobbik "megvalósítja az intézményesített antiszemitizmust", parlamenti rangra emel elfogadhatatlan kijelentéseket.
Gyöngyösi Márton relativizálta a holokausztot, visszautasította az azért való magyar bocsánatkérést, dicsérte Iránt, Goebbelshez hasonlítva lenácizta Avigdor Lieberman izraeli külügyminisztert, és bírálta az Egyesült Államokat.
Steiner Pál bírálta a kormány "lagymatagságát", amiért a Külügyminisztérium közleményben határolódott el Gyöngyösi Mártontól, noha - folytatta - a jobbikos képviselő nem politikai véleményt mondott, hanem bűncselekményt követett el. Az MSZP-s politikus szerint ez és több korábbi hasonló eset bátorítja az antiszemita hangokat. Példaként hozta, hogy az ügyészség nem indított hivatalból eljárást az ugyancsak jobbikos Gaudi-Nagy Tamás ellen, aki szerinte tavaly novemberben nyílt holokauszttagadást követett el az Országgyűlésben. (A jobbikos képviselő a költségvetés részletes vitájában azt kifogásolta, hogy a kiadási tételek között szerepel a párizsi békeszerződésből fakadó 1,7 milliárd forintos fizetési kötelezettség. Gaudi-Nagy Tamás ezután úgy fogalmazott: "Én nem tudok arról, hogy zsidó honfitársainkkal háborúban álltunk volna a második világháborúban, arról sem tudok, hogy Izraellel háborúban álltunk volna, hiszen Izrael akkor nem is létezett.")
A jobbikos Gyöngyösi Márton hétfőn sajtótájékoztatón azt mondta, továbbra is vállalja a The Jewish Cronicle folyóiratnak tett kijelentéseit, amelyeket szerinte a The Jerusalem Post manipulálva idézett. Kijelentette, fenntartja, hogy Magyarországon és világszerte is virágzik az "izraeli etnobiznisz", amely a holokauszt áldozatait használja fel, illetve azt is, hogy a holokauszt magyar áldozatainak számáról "vita van".
"Gyöngyösi a büntethetőség határán táncol"
Ügyészségi kérdés, hogy lehet-e egyáltalán büntetendő, ha pedig igen, akkor a bírói hozzáálláson múlik, hogy elkaszálják-e Gyöngyösi Márton jobbikos külpolitikust a holocaust relativizálásáért – nyilatkozta portálunknak Magyar Gábor ügyvéd.
Mivel országgyűlési képviselőről van szó, szerettük volna megtudni Kövér László házelnök idevonatkozó véleményét. Az Országgyűlés sajtóosztálya azt kérte: kérdésünket írásban küldjük el, ám eddig nem kaptunk választ.
MTI / atv.hu

