A vezérigazgató a sajtótájékoztatón közölte azt is, hogy a légitársaság február 17-én nyitja meg budapesti bázisát, amely az 51. lesz és ahol 5 repülőgép állomásozik majd. Három már a jövő péntektől, két új Boeing 737-es pedig március közepén érkezik a gyárból.
   
Az MTI kérdésére a vezérigazgató elmondta, hogy a magyar kormánnyal is tárgyaltak, de a kapott kedvezmény nagyságát és mibenlétét nem árulta el.
   

A Ryanair eredetileg március 12-én tért volna vissza öt útvonal megnyitásával a budapesti repülőtérre, miután 2010-ben - a magas repülőtéri árak miatt - megszüntette budapesti járatait.
    
A január végén közölt kétmillió utassal szemben az ír légitársaság  2,4 millióval számol az első évben. Az eredetileg tervezett 36-tal szemben heti 57 járatot indítanak.  Az új bázis létrehozásával  - mondta a vezérigazgató - közvetlenül és közvetve 2.400 munkahely jön létre. Az öt repülőgépes budapesti bázis 350  millió dollár beruházást jelent. A Ryanair a repülőtér kettes terminálját használja, de azt, hogy milyen feltételekkel üzleti titokra hivatkozva nem közölte. Annyit mondott: remélik, hogy a gyors forgalomnövekedés érdekében a Budapest Airport mérsékli az árakat. Hozzáfűzte: az igaz, hogy a beruházások miatt magasak a repülőtér-üzemeltető költségei is.
   
Arra a újságírói kérdésre, hogy mikor szüntetnek meg járatot Budapestről, Michael O'Leary azt mondta, a nyári menetrend végére már látják, hogy mely útvonalakon éri el a férőhely-kihasználás (load factor) a 75-80 százalékot, és azt követően gondolkodnak el más célállomáson.
   
Réger Andrea, a Ryanair személyzeti menedzsere a sajtótájékoztatón ismertette, hogy ezen a héten 350 Malév alkalmazottnak tartottak bemutatót és beszélgettek el velük.  A jövő héten Budapesten interjúra és a technikai tudás felmérésére várják a jelentkezőket.
   
Michael O'Leary nem titkolta, hogy agresszív versenyben vannak a másik nagy fapados légitársasággal, a Wizz Airrel. Hosszasan ismertette a Wizz Air eredményeit összehasonlítva a Ryanairével. A Ryanairnek,  tőzsdei cégként, kötelező rendszeresen közzétenni a gazdálkodás eredményét.

MTI