Orbán Viktor az egri kihelyezett frakcióülésen az Origo információi szerint elismerte, hogy a felpörgetett törvényhozási tempó hibákkal járt, és azt is, hogy a kormány nem tudta betartani az új munkahelyek teremtésére vonatkozó ígéretét.

„Az új rendszer bejáratása” vár a kormányra

A szerda este Orbán Viktor politikai helyzetértékelésével kezdődött esemény résztvevői az Origónak egybehangzóan azt mondták, hogy a miniszterelnök alapvetően derűs, optimista képet vázolt a kormány és a kormánypártok jövőbeli kilátásairól. A kormányfő beszédének vezérfonalát az a gondolata adta, hogy az ország és átalakítása befejeződött, a következő két évben pedig a konszolidáció időszaka, vagy, ahogy maga Orbán fogalmazott: "az új rendszer bejáratása" vár a kormányra.

"A választók se értették, hogy hova ez a kapkodás"

Az új alaptörvényre épülő új alkotmányos berendezkedéssel, a nagy ellátó rendszerek átalakításával és az eddigi időszak törvényhozási tempójával kapcsolatban a résztvevők szerint néhol önkritikusan fogalmazott a miniszterelnök: elismerte például, hogy gyakran "a választók se értették, hogy hova ez a kapkodás". Az átalakításokat azonban szerinte nem lehetett volna lassabban levezényelni, mert "ha elhúztuk volna, megfeneklettek volna az ügyek". A felfokozott törvényhozási tempóval kapcsolatban Orbán később egy képviselői kérdésre is elismerte, hogy a kapkodásban születtek olykor "nem szerencsés vagy nem megfelelő" megoldások, ezeket azonban, azt mondta, hogy orvosolni fogják utólagos korrekciókkal, törvénymódosításokkal.

Az átalakítások mérlegét a miniszterelnök összességében annak ellenére is pozitívnak értékelte, hogy nagyjából 15 százaléknyi választó az elmúlt másfél évben elpártolt a kormánytól a döntések miatt.

Orbán: nem teljesült egy erős ígéret

Orbán elismerte, hogy a visszaesésnek nem a költségvetési következményei lesznek drámaiak (ezek korrigálására, azt mondta, megfelelő tartalékok lettek építve a költségvetésben), hanem az, hogy recesszióban nemcsak hogy nem hoz létre a piac új munkahelyeket, hanem még a meglévőket sem őrzi meg. Márpedig ebben Orbán szerint e téren "erős ígérete volt" a kormánynak, ami eddig nem teljesült (a Fidesz választási és kormányprogramja, illetve azóta több alkalommal a miniszterelnök és a nemzetgazdasági miniszter is ígéretet tett rá, hogy a kormány 10 év alatt egymillió új munkahelyet hoz létre) és elérni is egyre nehezebb.

Hiba volt 100-ra csökkenteni a jogász férőhelyeket

A lap szerint a legkritikusabb hozzászólás a résztvevők egybehangzó állítása szerint a Fidesz oktatáspolitikusától, Pósán Lászlótól hangzott el, aki úgy vélte, hogy "túlságosan erőteljes volt az államilag támogatott felsőoktatási keretszámok visszanyesése", a férőhelycsökkentést fokozatosabban kellett volna végrehajtani. A Pósán által hozott példára, hogy a tavaly felvehető 800-zal szemben ősztől az egész országban összesen 100 hallgató járhat ingyen jogi képzésre, Orbán sokakat meghökkentve azt mondta, igaza van Pósánnak, tényleg hiba volt 100-ra csökkenteni a jogász férőhelyeket. "A helyes ugyanis az lett volna, ha nullára vettük volna vissza" - tette hozzá.

Orbánt akarták elmozdítani

A hvg.hu írása szerint a kormányfő beszédében kitért a nemzetközi konfliktusokra is, ahogy a lap forrása fogalmazott, a miniszterelnök jelezte: az illúzióikat elvesztették, ma már tudják, milyen jelentős erők tudnak beindulni nemzetközi, összeurópai szinten, ha bizonyos érdekek sérülnek. Mint mondta, óriási erők mozdultak meg a háttérben, „nem babra ment a játék”, arra is kitért, hogy a támadások személy szerint őrá irányultak, gyakorlatilag az elmozdítására törekedtek.

Tarlós-Demszky párhuzam?

A nol.hu kiemeli, hogy Tarlósnak is üzent Orbán Viktor Egerből. A főpolgármester nem volt jelen a frakcióülésen, viszont a képviselők felvetették, hogy a BKV is a Malév sorsára juthat. A lap információi szerint a miniszterelnök azt mondta, hogy ez nem így lesz, és egyértelművé tette, hogy az állam nem finanszírozza a közlekedési vállalatot a végtelenségig. Budapestnek is biztosítania kell a szükséges források egy részét. "A főpolgármesternek pedig a kerületi polgármesterekkel le kell ülnie, és megegyeznie". A zárt ülésen résztvevő képviselők a miniszterelnöknek a főpolgármesterről elmondott szavait a lapnak úgy interpretálták: Orbán Viktor véleménye szerint Tarlós István Demszky Gábor politikáját folytatja, abban az értelemben legalábbis, hogy a kormánnyal szemben fogalmazza meg pénzügyi igényeit. Egy másik forrás azt érezte a miniszterelnök által megfogalmazottak kapcsán, hogy Orbán Viktor "levette a kezét" a főpolgármesterről, mert Tarlós rendre és túlságosan is konfrontálódott már a nyilvánosság előtt kormánya több miniszterével és meghatározó fideszes politikusokkal egyaránt.

Noha a képviselők előzetesen számítottak rá, a frakcióülésen nem esett szó a Nemzetközi Valutaalaptól és az EU-tól várt hitelkeretről, a Magyarországgal szemben indított kötelezettségszegési eljárásokról és Schmitt Pál köztársasági elnök plágiumügyéről sem.

További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.

atv.hu / Origo / hvg.hu / nol.hu