„Nagyon vonzó vagyok” – többek között ezzel is indokolta Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója, hogy miért éri meg velük repülni. A cég a Malév bedőlését követően 31 új útvonal megnyitását jelentette be 9 eurós jegyárakkal, most ezt bővítették ki plusz 1 desztinációval és 3 városba 30 centes jegyekkel repülnek. 250 Malév dolgozót vesznek át, év végére 2 milliós utasforgalommal számolnak, mindezzel pedig 2400 új munkahelyet teremtenek a reptéren és a környékén. A vezérigazgató elmondta, mind a kormánytól mind a repülőtértől kaptak kedvezményeket, de szerinte nem eleget. Hogy pontosan mennyit és mire, azt nem kívánta elárulni. Azt azonban hangsúlyozta, hogy szerinte a Ryanairnek egyáltalán nem kéne fizetnie azért, hogy Budapestre jön.

A Ryanairnek az a technikája, hogy „idejövök, szívességet teszek, hozok sok turistát, cserébe fizessél nekem” – mondta Pető György légiközlekedési szakértő az ATV Egyenes Beszédben aki szerint hiába akar nagyobb kedvezményeket a Ryanarair, a piaci versenyt nem lehet korlátozni eltérő támogatásokkal.

„Nem adunk külön kedvezményt soha senkinek” – közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője arról, hogy reptér és a légitársaság viszonya nem indult békésen. A Ryanar a hét elején élesen bírálta a reptér üzemeltetőjét hogy nem reagált elég gyorsan a Malév bedőlésére, és mert a vezérigazgató nem mutatott kellő érdeklődést irányukba, ők viszont nem a takarítóval akarnak beszélni.

Michael O’Leary szerint a légitársaságok és a repterek közti harc minden társaság üzleti modelljének része, olyan, mint egy románc, amelynek most házasság lett a vége. A légitársaság a kettes terminálról repül majd, a 4. és az 5. gép pedig márciusban érkezik Budapestre.

További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.

atv.hu