A következő tanévben 60 ezer hallgató lesz a felsőoktatásban a mostani 90 ezerrel szemben – ezt Hiller István mondta az ATV Egyenes Beszédben. Az MSZP országgyűlési képviselője szerint azt nem lehet tudni, hogy az a 30 ezer most érettségiző diák mit fog csinálni, akiknek nincs szakmájuk és nem vették fel őket sehová. Ez egy alapvetően rossz irány – vélekedett. A szocialista politikus úgy látja, nem a felsőoktatás szerkezeti átalakítása folyik, csak egyszerű pénzkivonás. Hozzátette: azzal, hogy drasztikusan csökkentik a keretszámokat, szembemennek a saját céljaikkal, például a munkahelyteremtéssel. Hiller István szerint egy friss tanulmány is megerősíti, hogy a munkaadók növelni akarják a diplomás dolgozók számát. Az MSZP-s politikus elmondta: az a legnagyobb baj a koncepcióval, hogy nem a szakma tett javaslatokat a politikának, hanem éppen fordítva történt. Orbán Viktor adott utasítást a szakpolitikának, majd erre próbáltak magyarázatot találni – fogalmazott a képviselő. A röghöz kötéssel kapcsolatban azt mondta: az egész úgy rossz, ahogy van.
További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.
atv.hu

