Orbán Viktornak ez volt az első olyan évértékelője, amikor nem mondott semmit a jövőről és a tervekről, talán éppen azért, mert fogalma sincs, hogy mit fog csinálni – erről Bauer Tamás beszélt az ATV Egyenes Beszédben. A Demokratikus Koalíció alelnöke szerint a miniszterelnök beszéde előtt a fideszes politikusok is arról beszéltek, a konszolidáció időszaka következik, ám az évértékelőből az derült ki, hogy a kormányfő semmit sem akar változtatni az elmúlt másfél év politikáján. A politikus úgy véli, hamis és hazug mondat volt, amikor Orbán Viktor azt mondta: azok bírálják az új alaptörvényt, akik hasznot húztak az ország eladósodásából. Bauer Tamás szerint a miniszterelnök úgy látja, hogy a gazdaságpolitikával is minden rendben, holott a saját céljaikat sem tudták teljesíteni. Nincs növekedés, a gazdaság leállt, Magyarországon recesszió várható – magyarázta. A DK alelnöke úgy véli, amíg Orbán Viktor vezeti az országot, addig semmilyen kedvező változás sem várható.

atv.hu