A Magyar Nemzet keddi számában megjelent cikk ismerteti, hogy a BRFK gazdaságvédelmi főosztálya az elmúlt héten részben bizonyítottság, részben pedig bűncselekmény hiányában zárta le a Margit híd felújításával összefüggésben vesztegetés, hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanújával folytatott nyomozást.

Horváth Katalin Fanni, a rendőrség szóvivője azzal erősítette meg a Magyar Nemzet értesülését, hogy a megszüntető határozatot a Fővárosi Főügyészségnek továbbították. A szóvivő közölte, hogy a rendőrség folytatja a hídfelújítás ügyével egy időben, a 4-es metró beruházással összefüggésben indított vizsgálatot, amelynek egyelőre nincs gyanúsítottja – olvasható a napilapban.

hvg.hu, Magyar Nemzet, MTI