| 16:29 | Másodfokú riasztás a Dunántúlon |
Az erős hóátfúvások miatt Zala megye teljes területére, valamint Vas, Somogy és Veszprém megye több térségére narancssárga, vagyis másodfokú riasztást rendelt el kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat. A szolgálat honlapján található információk szerint a hófúvás, illetve néhol az erős széllökések miatt citromsárga, vagyis elsőfokú riasztás van érvényben Hajdú-Bihar megye teljes területén, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs Szatmár-Bereg megye nagy részén, Győr-Moson-Sopron és Fejér megyében, valamint Komárom-Esztergom, Veszprém, Tolna, Baranya, Somogy, Veszprém és Vas megye több térségében. Az előrejelzések szerint kedden a kora esti órákig a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten helyenként erős széllökésekre kell felkészülni. Estétől a Duna-Tisza-közén, majd hajnalra az Alföld nagy részén, továbbá Fejér, Tolna és Baranya megyében is nagy területen mínusz 15 Celsius-fok alá csökkenhet a hőmérséklet, több helyen akár mínusz 20 fok alatti értékek is előfordulhatnak.
| 14:59 | Paks jégtörőkkel készül a jeges Duna miatt |
A paksi atomerőmű hűtővizének biztosítása érdekében két uszályt rendeltek a Dunára az erőmű hideg vizes csatornájához, hogy megakadályozzák a jégtorlaszok kialakulását – tájékoztatta Mittler István, a Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója kedden az MTI-t. Ha kell jégtörőt is bevetnek - tette hozzá a kommunikációs igazgató. Mittler István elmondta, várhatóan egy napon belül megérkeznek az uszályok, amelyeket a hideg vizes csatornánál lévő uszadékfogó elé állítanak. Az uszályok szerepe, hogy megakadályozzák a jégtorlasz kialakulását a bevezető csatornán - ismertette a kommunikációs vezető. Hozzáfűzte, ha kell, jégtörő hajókat hoznak, hogy azok segítségével biztosítsák a megfelelő mennyiségű hűtővizet az atomerőmű berendezéseihez.
Attól nem kell tartani, hogy befagy a csatorna - jelentette ki az igazgató. Elmondta, két helyen is visszaforgatják a hűtéshez használt vizet a meleg vizes csatornából. A paksi atomerőműben mind a négy blokk maximális teljesítménnyel, biztonságosan működik, nincsen rendkívüli helyzet - összegezte.
| 13:25 | Hajózási tilalom a Duna szlovákiai szakaszán |
Meghatározatlan időre hajózási tilalmat rendeltek el a Duna szlovákiai szakaszán - adta hírül kedden a TASR szlovák hírügynökség a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat közlésére hivatkozva. A dunai közlekedés ideiglenes tilalmát a folyón kialakult, helyenként 20 centiméternél is vastagabb jégréteg miatt vezette be a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat. A Duna szlovákiai szakaszán jelenleg 3 jégtörőhajó biztosítja a jégréteg folyamatos feltörését. Egy hajó Komáromnál, egy Pozsonyban, egy pedig a Duna Pozsony és Dunacsúny közti szakaszán teljesít szolgálatot. "A bősi vízi erőmű jelenleg téli üzemmódban működik. Ez azt jelenti, hogy a duzzasztócsatornából folyamatosan engedjük át a jégtáblákat a Duna régi, eredeti medrébe" - ismertette a helyzetet Pavel Machava, a vízgazdálkodási vállalat szóvivője. Hozzátette: a hajózási tilalom feloldására ezen a héten aligha kerül sor.
| 13:03 | Kamionbaleset miatt lezárták a 86-os főutat |
Lecsúszott az úttestről a 86-os főúton, Zalalövő közelében, a nagyfernekági elágazónál egy kamion kedd reggel, a műszaki mentés miatt lezárják az utat - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t. Szabados Gábor közölte: a csúszós útról lesodródó kamion az oldalára borulva állt meg, a jármű műszaki mentését félpályás útlezárás mellett megkezdték, de 13 órától teljes szélességében lezárják a főutat.
| 12:50 | Újabb útlezárás |
Hóátfúvás miatt lezárták a 6812-es számú utat Somogy megyében, a 7-es főközlekedési útról nem lehet eljutni Csákányba, a települést Somogyzsitfa felöl lehet megközelíteni - közölte kedden délben a megyei katasztrófavédelem az MTI-vel. A megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az adott útszakaszon a Magyar Közút Zrt. gépei folyamatosan dolgoznak, ahogy egy másik útszakaszon Csokonyavisonta és Somogyaracs között a 6802-es úton, ahol ugyancsak hóátfúvás okoz komoly fennakadást, számítani kell az út lezárására is.
A Kapos Volán Zrt. legfrissebb, délben kiadott közlése szerint Csákány és a 7-es számú főút közötti útszakasz mellett autóbusszal nem járható a Nikla és Hódoshát közötti út, valamint a somogyszentpáli bekötőút. Nehezen járható az út Gödre és Szentbalázs között, a kercseligeti bekötőút, a Nagyatád és Berzence közötti összekötő út, a Kaposdada és Kaposszentbenedek, a Porrogszentkirály és Somogybükkösd, továbbá a Nagyatád és Babócsa közötti útszakasz. A társaság valamennyi autóbuszjárata közlekedik, de 5-10 perces késésekre mindenhol számítani kell.
| 12:07 | Beszakadt a Balaton jege két Hummer alatt |
Két Hummer terepjáróval mentek a Balaton jegére hétfő este, és a balatonakarattyai strandnál a jég beszakadt alattuk - közölte a balatonalmádi rendőrkapitányság hivatalvezetője kedden az MTI-vel. Váradi Piroska elmondta: a két autóban összesen hét, negyven év körüli ember ült, amikor a jég beszakadt alattuk. Az autókban tartózkodók a partra evickéltek, majd a balatonalmádi rendőrkapitányság munkatársai szállították őket meleg helyre. A terepjárókat egy balatonfűzfői vállalkozó húzza majd ki speciális eszközökkel. Az autókat vezetők ellen jégen tartózkodás szabályainak megszegése miatt szabálysértési eljárás indul.
| 11:40 | Még három település megközelíthetetlen Borsodban |
Még három település - Őrhegy, Zemplénagárd és Kiscsécs - volt megközelíthetetlen kedd délelőtt a hófúvás emelte hótorlaszok miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - értesült a közútkezelő társaság megyei ügyeletétől az MTI.
| 11:37 | Katasztrófavédelem: újabb tíz centi hó és még hidegebb jöhet |
A katasztrófavédelem felhívja a figyelmet arra, hogy a Nyugat-Dunántúlon fokozatosan erősödik az északi szél, délutánig néhol már viharos óránkénti 65-75 kilométeres széllökések is előfordulhatnak, ezért Somogy, Zala, és Baranya megyében magasabb hótorlaszok alakulhatnak ki. Jelenleg is havazik az országban, a hó vastagsága néhol az 50 centimétert is eléri, estig újabb 10 centiméternyi hóra számítanak, a hőmérséklet mínusz 8 és mínusz 20 Celsius fok között van az országban, és szerdára tovább süllyedhet.
| 11:35 | Négy áldozata van a hidegnek az elmúlt 24 órában |
A hideg idő miatt négy ember vesztette életét és 21 megsérült az elmúlt 24 órában - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-vel. Petróczi Tímea keddi tájékoztatása szerint hétfőn összesen mintegy 1500 járművel, a tűzoltóknak 198 alkalommal kellett beavatkozniuk a havazás és a rendkívüli hideg miatt, 8500 ember segített. Nyolc út vált ideiglenesen járhatatlanná, 43 elakadt járművet kellett a hó fogságából kimenteniük - tette hozzá. Az őrnagy közlése szerint hétfőn négyen vesztették életüket a fagy miatt, 21 ember került kórházba a hideg időjárás okozta sérülésekkel. A szokatlanul hideg és csapadékos időjárás miatt a Bács-Kiskun, a Borsod-Abaúj-Zemplén, a Csongrád, a Jász-Nagykun-Szolnok és a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője elrendelte a veszélyhelyzeti központ működését, hat megyében pedig megerősített ügyeleti szolgálat dolgozik.
Az OKF adatai szerint már kilenc megyében tartanak zárva iskolák: Csongrád és Baranya megye egész területén, Bács-Kiskunban, Békésben, Győr-Moson-Sopron megyében, Hajdú-Biharban, Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Szabolcs-Szatmár-Beregben és Zalában részleges tanítási szünetet rendelt el a kormányhivatal vezetője. Két településen az áramkimaradás, négyen pedig az ivóvíz-szolgáltatás akadozása okozott gondot.
| 11:26 | A Tiszarád és Nagyhalász közötti út is járhatatlan |
Hófúvás miatt járhatatlan a Tiszarád és Nagyhalász közötti, önkormányzati tulajdonban lévő közút, de Tiszarád a Kemecse és Vasmegyer közötti út felől megközelíthető - közölte Papp Endréné, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település független polgármestere kedden az MTI-vel. Az erős szél a korábban esett hóból méteres torlaszokat emelt a Tiszarád-Nagyhalász közötti úton, emiatt ott az iskolabusz nem tud közlekedni, így a 30 felső tagozatos tiszarádi gyermek nem tud eljutni a nagyhalászi általános iskolába - mondta a tiszarádi önkormányzati vezető. Hozzátette: a 28 alsó tagozatos kisdiák Tiszarádon jár iskolába, de ott a hideg időjárás miatt keddre és szerdára - az óvodával együtt - szünetet rendeltek el. Papp Endréné megjegyezte, hogy a Tiszarád és Nagyhalász közötti járhatatlan út gondot okoz azoknak a tiszarádi betegeknek is, akiket a háziorvos beutalt ellátásra az Ibrányban működő térségi szakrendelőbe. Ők autóbusszal szintén az említett útszakaszon juthatnának el a térségi rendelőintézetbe, ami a hófúvás miatt most lehetetlen. Az erős szél miatt kedden kora reggel a Tiszarád és a Kemecse-Vasmegyer közötti út is járhatatlanná vált egy rövid időre a hófúvások miatt - tette hozzá az önkormányzati vezető. Azt sikerült megtisztítani, így a 620 lakosú település abból az irányból megközelíthető. Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: a szél által emelt hótorlaszok eltávolításában a kemecsei őrs járőrei működtek közre, és - mivel Tiszarádra az ottani élelmiszerüzletek eladói sem tudtak bejutni kedden reggel - terepjáróval vittek kenyeret a kis községbe.
| 11:03 | 38 járata maradt ki a Borsod Volánnak |
Az erős szél okozta hófúvás következtében több út járhatatlanná vált Borsod-Abaúj-Zemplén megyében keddre virradóra, emiatt a Borsod Volán Zrt. járatai közül 38 maradt ki a reggeli órákban – közölte a közlekedési vállalat kommunikációs vezetője az MTI-vel. Ujj Zsuzsanna arról számolt be, hogy a hófúvás fennakadást okozott a menetrend szerinti járatok közlekedésében, elsősorban Tiszaújváros, Mezőkövesd és Sátoraljaújhely vonzáskörzetében, de a Miskolc-Kesznyéten és a Miskolc-Nemesbikk vonalon is. A járhatatlan utakra tekintettel a nap folyamán is várhatók fennakadások – hangsúlyozta. Hozzátette: kedden reggel három járat késett 20 percnél többet, ezek a Hejőpapi-Tiszaújváros, a Tiszadorogma-Mezőcsát, a Mezőcsát-Mezőkövesd viszonylatokon, de kisebb késések minden érintett útszakaszon előfordulhatnak. Kerülő úton tudott csak eljutni úti céljához 5 busz, a Miskolc-Mezőcsát, a Tiszaújváros-Mezőcsát, a Tiszaújváros-Igrici, a Mezőkeresztes-Tiszaújváros viszonylatokon. A Mezőkövesd-Tiszaújváros között közlekedő járatok Hejőkürt és Mezőcsát között szintén kerülő úton közlekednek - ismertette. Mint mondta, Kazincbarcika-Ózd irányában nincs fennakadás.
| 11:00 | A 83-as főutat is lezárták a kamionosok elől |
Lezárták a 83-as főutat is a nyerges vontatók elől, így azok már csak a 81-esen közlekedhetnek, elkerülve a Bakony megyei szakaszát - tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-t. Az intézkedést a közútkezelő kérésére hozta meg a rendőrség, és addig van érvényben, ameddig a hóhelyzet megkívánja. A személygépjárművek megfelelő felkészültséggel a 83-as, a 82-es és a 81-es utat is használhatják.
| 10:57 | Leállítják a kompközlekedést |
Szünetel a kompközlekedés szerdától Mohács és Újmohács között az erősödő dunai jégzajlás miatt. A Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Kft. közleményben arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az átkelés biztonsága érdekében a forgalmat már kedden korlátozták: a járművek nem félóránként, hanem óránként indulnak a városi oldalról. Hozzátették, az utasokat 7 és 17 óra között kishajó szállítja a jégzajlás mértékétől és a határkikötő forgalmától függően. Az éjszakai kishajójáratokat bizonytalan időre leállították.
| 10:41 | Pintér: délre minden település elérhető lesz |
Pintér Sándor belügyminiszter szerint kedden délre minden a havazás miatt elzárt borsodi település elérhetővé válhat az országban. A tárcavezető kedden, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága előtti meghallgatásán azt mondta, az elmúlt napok rendkívüli hideg időjárása összesen 461 rendőri intézkedést igényelt. Mint mondta, a rendőrség megfelelően felkészült a "sarkvidéki" időjárásra, a rászorulók számára pedig túlélési, melegedési pontokat alakítottak ki az önkormányzatokkal és a MÁV-val közösen. A belügyminiszter szerint így éjszakánként a fővárosban már egyetlen hajléktalan sem tartózkodik a közterületeken. Pintér Sándor beszámolója szerint az elmúlt napokban ketten fagytak meg önhibájukból, a közutakon 27 súlyos és 88 könnyű sérüléssel járó baleset történt.
| 10:20 | Eltört a sín, késnek a vonatok a szolnoki vonalon |
Átlagosan 40-50 perces késésre számíthatnak az utasok a Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonalon kedden délelőtt, mert Kőbánya-teherállomáson reggel eltört a sín - tájékoztatta Both Ferenc, a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-t. A tájékoztatás szerint a síntörés miatt a Nyugati pályaudvartól Kőbánya-Kispest állomásig csak egy vágányon tudnak közlekedni a vonatok váltakozó irányban. A monori elővárosi szerelvények egy ideig nem közlekedtek, helyettük a zónázó vonatok álltak meg minden állomáson és megállóhelyen.
| 09:42 | Nehezen járható utak Fejér megyében |
A folyamatos havazás és az erősödő széllökések miatt nehezen járhatók az utak Fejér megyében, a 6209-es út Sárkeresztúr-Sárosd közötti szakaszát lezárták - közölte a rendőrség kedden az MTI-vel. R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, az alsóbbrendű, négy számjegyű utak zöme nehezen járható az egész megyében. Hozzátette, hogy kedd reggel elakadt személyautó mentésében is közreműködtek. A székesfehérvári járőrök két felnőttet és két gyermeket találtak a gépkocsiban, amely Kisiszkán, a Bánya utcában akadt el a nagy hóban. Lánczos János, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Fejér Megyei Igazgatóságának üzemeltetési osztályvezetője arról adott tájékoztatást, hogy megközelíthetetlen település nincs, de több helyen hófúvások nehezítik a közlekedést. A közútkezelő bérelt gépeket is igénybe vesz az utak takarításához. Ha az erős szél nem csillapodik, kritikusra fordulhat a helyzet több útszakaszon (Székesfehérvár-Úrhida, Székesfehérvár-Iszkaszentgyörgy, Székesfehérvár-Zámoly, Adony-Káloz) is - tette hozzá. A helyközi és a távolsági autóbuszok jelentős késésekkel közlekednek, és a helyi közeledésben is késésekre kell számítani. Közben megindult a közlekedés a Székesfehérvár-Sárbogárd vasútvonalon.
| 09:39 | Késnek a Kisalföld Volán járatai is |
A reggeli órákban 5-15 perces késésekkel kellett számolniuk a Kisalföld Volán járatain utazóknak, de a nap folyamán nagyobb csúszások is előfordulhatnak - közölte Mihályka Imre személyszállítási igazgató az MTI érdeklődésére. Elmondta: a legrosszabb a helyzet Beled térségében, ahol erős hófúvás nehezíti a közlekedést, de a többi vonalon is arra kell számítani, hogy a kisebb késések összegződnek.
| 09:16 | Több ezer lakás maradt fűtés nélkül Szekszárdon |
Ötezer-hatszáz lakás maradt fűtés nélkül hétfő este Szekszárdon egy csőtörés miatt, a hibát a szolgáltató éjfélre javította ki. Balog János, az Alfa-Nova Kft. szekszárdi területi igazgatója az MTI-nek elmondta: délután fél hatkor észleltek nyomáscsökkenést a rendszerben, és éjfél előtt találták meg az eltört vezetéket az Arany János utcában. A helyreállítást követően elindították a távfűtést, reggelre mindenhol megfelelő hőmérsékletűek voltak a lakások - tette hozzá. A katasztrófavédelmi igazgatóság a városi sportcsarnokban rendezett be fogadó helyet a fűtés nélkül maradt családoknak.
| 09:03 | Jelentős késések a vonatközlekedésben |
A szél és az eljegesedett váltók miatt a folyamatos tisztítás ellenére az ország több vonalán késnek a vonatok - tájékoztatta Both Ferenc, a Mávinform sajtóügyeletese kedd reggel az MTI-t. A Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonalon több állomáson meghibásodtak a váltófűtő berendezések, emiatt 50-70 perces késésre kell számítani. A Budapest-Cegléd-Szolnok-Záhony és a Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba vonalak közös szakaszán Szajol állomáson több váltó is befagyott, ezért az erre közlekedő vonatok 60-70 percet késnek.
A Budapest-Székesfehérvár-Szombathely, a Budapest-Nagykanizsa, a Budapest-Tapolca a Dombóvár-Kaposvár, a Kiskunfélegyháza-Baja, a Debrecen és a Kecskemét környéki vonalakon 20-40 percet, míg a Budapest-Esztergom, a Budapest-Vác-Szob vonalakon 10-15 percet késnek a vonatok.
| 08:55 | Balesetveszélyes a hókotrók előzese |
Balesetveszélyes a hókotrók előzése, valamint az, ha beállnak az autók az egymás után haladó hóeltakarító gépek közé - közölte a rendőrség kedden az MTI-vel. Az M6-os autópályát a reggeli órákban is nyolc hókotró tisztította, az M7-esen egész éjjel dolgoztak a gépek, és a műszakváltás után ismét munkához láttak a hóekés járművek. A munkájukat nagymértékben zavarják és balesetveszélyt okoznak az előzésbe kezdő, illetve a konvoj közé beékelődő autók - mondta el R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
| 08:38 | Hónyelvek Zalában |
A folyamatos tisztítás ellenére az erős szél számos helyen hónyelveket fúj az utakra, de járhatatlan útszakasz nincs a megyében - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. zalai ügyelete kedd reggel az MTI-vel. A közútkezelő tájékoztatása szerint a megyében sokfelé havasak, hókásásak az utak a hétfőn kezdődött havazás miatt. Folyamatos a tisztítás, de az erős szél visszafújja az aszfaltra a hónyelveket, ami néhol megnehezítheti a közlekedést. Zalában hétfőn kezdődött erősebb havazás, kedd reggelre átlagosan 8-10 centiméteres lett a hóréteg vastagsága, és a szél sokfelé hóátfúvásokat okoz.
| 08:33 | Késnek a GYSEV vonatai is |
Legfeljebb 15-30 perces késésekre kell számítaniuk a GYSEV vonalain utazóknak - közölte Rázó László, a vasúttársaság szóvivője kedden reggel az MTI érdeklődésére. Szinte a teljes vonalhálózaton hóesés, hófúvás nehezíti a közlekedést, valamint a váltók jégmentesítése is lassítja a forgalmat - tette hozzá.
| 08:28 | Kamionok előtt zárva a 82-es főút |
Továbbra is zárva van a Győrt Veszprémmel összekötő 82-es főút bakonyi szakasza: Veszprémvarsánynál és a Veszprém Arénánál a nyerges vontatókat a havas útviszonyok miatt a 82-es főútról a 81-es főútra terelik át - tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedd reggel az MTI-t. Kómár Viktória elmondta: a rendőrség az intézkedést a közútkezelő kérésére hozta meg, és addig van érvényben, ameddig a hóhelyzet megkívánja. Hozzátette: a 83-as főutat sem ajánlják a teherautósoknak. A személyautók előtt szabad a 82-es főút. A Bakonyban és a Balaton-parton nagy mennyiségű hó esett, a közlekedés rendkívüli óvatosságot igényel - mondta Kómár Viktória.
| 08:26 | Már nyolc település megközelíthetetlen |
Az erős szél okozta hófúvás miatt már hat településre nem lehet bejutni Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, és további utak váltak járhatatlanná - tájékoztatta a közútkezelő társaság megyei ügyelete kedden az MTI-t. A hó fogságában van Tiszatarján, Tiszakeszi, Dámóc, Őrhegy, Lácacséke és Zemplénagárd. Járhatatlan a Felsődobsza és Abaújszántó, a Ricse és Zemplénagárd, a Pácin és Zemplénagárd közötti közötti út, és nem lehet közlekedni a Girincs és Kesznyéten, a Mezőcsát és Tiszakeszi közötti úton, a tiszatarjáni bekötőúton. Ugyancsak nem járható a Tiszalúc és Hernádnémeti, az Abaújkér és Aranyospuszta, a Pere és Abaújszántó, valamint a Vilmány és Fony közötti út. Az elzárt települések ellátása megoldott.
| 08:19 | Hófúvások nehezítik a közlekedést Szabolcsban |
Az erős szél miatt hóátfúvások nehezítik a közlekedést Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei egyes útszakaszain - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatósága kedd reggel az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a társaság kisvárdai, nyíregyházi és nyírbátori üzemmérnökségeinek területén több helyen alakultak ki kisebb-nagyobb hóátfúvások. Az éjszakai folyamatos hóekézés ellenére Ramocsaháza, Nagyhalász, Kemecse, Kótaj, Újfehértó, Nagykálló és Balkány körzetében egyes útszakaszok személygépkocsival nehezen vagy csak egy nyomon járhatók. A megye főútjai sónedvesek, hókásásak, helyenként még letaposott havas útszakaszok egyaránt előfordulnak, míg a mellékutakra általánosan a letaposott havas, jégbordás, csúszós állapotok a jellemzők - közölte a közútkezelő. Járhatatlan útról nem érkezett jelentés.
| 08:15 | Két település megközelíthetetlen |
Hófúvások miatt jelenleg két települést, Tiszatarjánt (1433 lakos) és Tiszakeszit (2515 lakos) nem lehet közúton megközelíteni Borsod-Abaúj-Zemplénben. Járhatatlan az út Girincs és Kesznyéten, Mezőcsát és Tiszakeszi között, valamint a tiszatarjáni bekötőúton, Tiszalúc és Hernádnémeti, Abaújkér és Aranyospuszta, Pere és Abaújszántó, illetve Vimány és Fony között.
| 07:42 | A Székesfehérvár-Sárbogárd vonalon nem járnak a vonatok |
Nem járnak a vonatok a Székesfehérvár-Sárbogárd vasútvonalon, mert a szél másfél méteres hóátfúvásokkal teljesen elzárta a pályát Aba-Sárkeresztúr állomásnál - tájékoztatta kedd reggel Both Ferenc, a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-t. Közleménye szerint a MÁV-Start Zrt. nem rendelt buszokat az utasok elszállítására, mert a közúton is hasonló a helyzet. Székesfehérvárról elindították a hóekét, amely a hóátfúvásoktól megtisztítja a sínt. Emiatt az ezen a vonalon közlekedő vonatok utasai 60-70 perces késésre számíthatnak a kora délelőtti órákig. A MÁV Zrt. szakemberei megkezdték a hó ekézését, és várhatóan reggel fél 9-re tudják a pályát megtisztítani.
| 07:18 | A 37-es főúton csak konvojban lehet haladni |
Csak konvojban haladhatnak a járművek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a 37-es számú főúton Gesztely és a bekecsi elágazás között a hóátfúvások miatt - mondta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője kedden kora reggel az MTI-nek. Rinyu Zsuzsanna közölte, az autósok egyszerre csak egy irányba haladhatnak a konvojban, a rendőrség és a katasztrófavédelem felvezetésével, mert erősen fúj a szél és hótorlaszokat emel az úton. A katasztrófavédelem arra kéri a járművezetőket, hogy tankolják tele az autókat.
| 07:14 | Késések néhány vasútvonalon |
Az éjszaka leesett hó csak néhány vasútvonalon, illetve körzetben okoz kisebb-nagyobb fennakadásokat a közlekedésben; az ország vasútvonalain az előírt menetrend szerint elindultak a szerelvények - közölte a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel kedden kora reggel.
Both Ferenc közleménye szerint a szél, és a vonat által okozott mentszél állandó tisztítást követel a vasútvonalakon. Ismertetése szerint nagyobb belföldi késést a debreceni, a kecskeméti és a székesfehérvári körzetekből jeleztek, ami 20-40 percet jelent. Azonban 10-15 perces késések főleg az elővárosi forgalomban is előfordulhatnak az ismételten elkezdődött havazás, a váltók lefagyása, valamint a szerelvényfordulók miatt. A MÁV Zrt. szakemberei folyamatosan végzik a váltók tisztítását és a jegesedés megszüntetését - közölte Both Ferenc.
| 07:10 | Négy út járhatatlan Borsodban |
Hófúvás miatt továbbra is járhatatlan négy út Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ugyancsak négy út pedig csak egy nyomsávon járható, minden település ugyanakkor megközelíthető - tájékoztatta a közútkezelő társaság megyei ügyelete kedden kora reggel az MTI-t. Nem lehet közlekedni a Tiszalúc-Hernádnémeti, az Abaújkér-Aranyospuszta, a Pere-Abaújszántó és a Vilmány-Fony közötti úton. Három alsóbbrendű út mellett a 37-es számú főközlekedési út Gesztely-bekeecsi elágazás közötti szakasza is csak egy nyomsávon, nehezen járható. Kedden hajnalban még nem lehetett bemenni két bodrogközi településre, Lácacsékére és Dámócra, ám az oda vezető utakat azóta megtisztították, így nincs hótól elzárt település Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
| HÉTFŐ |
| 19:11 | Menedékhelyek: százszázalékos a kihasználtság |
Országosan százszázalékos a hajléktalan emberek számára fenntartott éjjeli menedékhelyek kihasználtsága - tájékoztatta a Menhely Alapítvány hétfőn az MTI-t. Több megyében száz százalék feletti a kihasználtság, ilyen adatok érkeztek Fejér, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Somogy, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyéből - írta Matlári Ferenc, az alapítvány munkatársa az MTI érdeklődésére küldött tájékoztatóban. Mint közölte, az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága Budapesten napok óta 97 százalék körüli. "Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a rendszer teljes kihasználtsággal működik" - jegyezte meg.
| 18:01 | Riasztás keddre |
Erős hófúvás miatt keddre három megyére narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. A szolgálat honlapján található információ szerint jelenleg citromsárga, vagyis elsőfokú riasztás van érvényben gyenge hófúvás miatt az ország északkeleti felében, Borsod-Abaúj Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több térségében, továbbá Hajdú-Bihar megye hajdúböszörményi kistérségében. Elsőfokú riasztás van érvényben a Dunántúlon Zala és Somogy megye teljes területén, Vas és Veszprém megye több térségében és Fejér megyében az enyingi kistérségben.
Másodfokú figyelmeztetés csak Somogy megyében van érvényben erős hófúvás miatt. Ezenkívül tizenhárom megyében citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetés van érvényben gyenge hófúvás, illetve havazás, néhány dunántúli megyében az erős széllökésekre vonatkozóan is. A figyelmeztetés egész napra szól, míg a riasztás 1-3 órára.
| 17:01 | Tanítási szünet Jász-Nagykun-Szolnok megyében is |
Jász-Nagykun-Szolnok megyében újabb települések általános iskoláiban rendeltek el különböző időtartamú tanítási szünetet erre a hétre - közölte a megyei védelmi bizottság hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint a rendkívüli időjárás miatt Tiszafüreden, Nagyivánban, Tiszaderzsen már hétfőn sem kellett iskolába menni, Csataszögön, Hunyadfalván és Nagykörűben keddtől szünetel a tanítás, míg Mezőtúron, a Katolikus Általános Iskolában hétfőre és keddre rendeltek el rendkívüli tanítási szünetet.
| 15:51 | Feloldották az útzárat a 82-es úton |
Megnyitották a személyautók előtt a 82-es főútat Zircnél, az útzárat korábban a havas útviszonyok és az elakadt kamionok miatt rendelték el - tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t. Kómár Viktória közlése szerint a személygépkocsik ismét közlekedhetnek a Győrt Veszprémmel összekötő úton, míg a teherautósoknak továbbra is a Nagyesztergár-Dudar-Csesznek-Bakonyszentkirály elkerülő utat ajánlják. A Veszprém megyei Cseszneken a szerpentinen öt kamion küzd a feljutással, tűzoltók segítenek nekik, ezért ajánlatos a teherautóknak az alternatív útvonalat választaniuk - tette hozzá Kómár Viktória.
| 15:01 | Nincs pénzük fűtésre: újabb iskolák bezártak a hideg miatt |
A gázzal való takarékoskodás és a hideg idő miatt újabb iskolákban van kényszerű szünet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A BorsodOnline arról adott hírt hétfőn, hogy Ricsén és Olaszliszkán is szünetel a tanítás. Ricsén ezen a héten nem járnak iskolába a tanulók, várhatóan február 13-án fogadja az intézmény ismét a diákokat. Olaszliszkán az iskola és az óvoda is zárva maradt hétfőn, a nehéz anyagi helyzetben lévő önkormányzat a magas gázszámlán próbál így spórolni. Itt is egy hétig tarthat a szünet. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az elmúlt héten a forrói, a taktakenézi, a girincsi és a kesznyéteni iskolában rendeltek el tanítási szünetet. A kiesett tanítási napokat tavasszal, szombatonként és a tavaszi szünet terhére pótolják majd.
| 13:51 | Kamionok akadtak el a Bakonyban |
Több kamion is elakadt a 82-es főúton a hó miatt - tájékoztatta a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese hétfőn az MTI-t. Somlai Lajos elmondta: a teherautók a cseszneki szerpentinen nem tudnak felhajtani, segítségükre elindultak a tűzoltók. Kómár Viktória, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI érdeklődésére azt válaszolta: egyelőre félpályán járható a Győrt Veszprémmel összekötő 82-es főút; a kamionokra most szerelik fel a hóláncokat. A Bakonyban, Veszprém térségében és a Balaton-parton reggel óta havazik, utóbbi helyen hóátfúvások is kialakultak, de komolyabb baleset eddig nem történt - tette hozzá a szóvivő.
| 13:46 | Öt út még mindig járhatatlan Borsodban |
Hófúvás miatt öt út továbbra is járhatatlan Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a hőmérséklet hétfő délben sem emelkedett mínusz 10 fok fölé. A nagy hideg miatt az abaúji Szikszón éjjel-nappal nyitva tartó melegedőt nyitottak. A közútkezelő társaság megyei ügyelete kora délután arról tájékoztatta az MTI-t, hogy hóátfúvás miatt járhatatlan a Tiszalúc és Hernádnémeti, a Gesztely és Újharangod, az Abaújkér és Aranyospuszta, a Pere és Abaújszántó, valamint a Vilmány és Fony közötti út. Valamennyi település megközelíthető, az ellátásban nincs fennakadás. Az abaúji Szikszó önkormányzata azt közölte az MTI-vel, hogy a nagy hideg miatt éjjel-nappal nyitva tartó melegedőt nyitott a városban a helyi Szirom Egyesülettel közösen, ide térhetnek be azok a szikszóiak, akik nem tudnak otthonukban fűteni.
| 13:10 | Szinte teljesen befagyott a Tisza |
A Tisza és mellékfolyói szinte teljes szakaszukon befagytak, a Dunán azonban továbbra is csak zajlik a jég - tájékoztatta Láng István, az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) vezetője hétfőn az MTI-t. A Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság védelmi szervét irányító szakember elmondta: a Tiszán és mellékfolyóin az állójég a jellemző; a Tisza nagyon kis szakaszán van jégzajlás, illetve néhány helyen torlódik a jég, ezeket a vízügyi szolgálat folyamatosan figyeli. Láng István tájékoztatása szerint a Tisza különböző, úgynevezett kritikus pontjain összesen tizenhat jégtörő hajót tartanak készenlétben, megtankolva, illetve további kettő Tiszadobnál szükség esetén vízre tehető. Gyulán is "állomásozik" két mobil jégtörő, amelyeket az országúton szállítva bárhová el tudnak juttatni - tette hozzá.
Az OMIT vezetőjének közlése szerint a Dunán még nem állt be a jég, csak zajlik; állójég akkor lesz, ha a jégtáblák megakadnak, ez várhatóan azonban csak a jövő héten történhet meg. Mint Láng István tájékoztatott, a dunai vízi közlekedés korlátozott: hajózni csak saját felelősségre, a parti jelek alapján lehet. Ugyanakkor felhívta a hajósok figyelmét arra, hogy azok a kikötők, amelyeket az állami vízügyi szolgálat kezel, folyamatosan megközelíthetők. A szakember utalt az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság hétfői közlésére, amely szerint másodfokú készültség van érvényben Dunakiliti térségében, miután a szlovák társszerv jelezte: a felerősödött zajlás miatt, a bősi vízerőmű védelmében a szlovák Duna-szakaszról áteresztik a jeget a magyar szakaszra.
| 12:58 | Leállt a lóházi porcelángyár |
A nagy hideg miatt szünetelteti termelését a hollóházi porcelángyár, a cég így spórol a magas gázszámlán - tájékoztatta a társaság az MTI-t hétfőn. A gyárat működtető Hollóházi Hungarikum Nonprofit Kft. közlése szerint a gyártás hétfőn állt le, és várhatóan egy hét múlva kezdődik újra, a dolgozókat szabadságra küldték. Számítások szerint egymillió forintnál is többet spórolhatnak így a gázszámlán. A kényszerű üzemszünet ugyanakkor a termelésben nem okoz nagy kiesést, a porcelán iránti kereslet az év első hónapjaiban mérsékelt.
| 11:53 | Három nap alatt tizenkét áldozata volt a hidegnek |
A hideg idő és a havazás miatt tizenkét ember vesztette életét az elmúlt három napban - ismertette a hétfő reggelig összesített adatokat az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel. A hétvégén 691 esetben kellett beavatkoznia a katasztrófavédelemnek, és 270 embert mentettek ki 140 elakadt, balesetet szenvedett járműből. Fagyási sérülések, szén-monoxid-mérgezés, a havazással összefüggő közúti baleset miatt 172 ember szorult orvosi ellátásra, 55 embert pedig ki kellett telepíteni otthonából. A havazás 26 utat tett ideiglenesen járhatatlanná, 18 utat pedig a hatóság zárt le. Csaknem 15 ezer ember - katasztrófavédők, köteles polgári védelmi szervezetek, rendőrök, közútkezelők és közmunkások - dolgozott több mint ötezer eszközzel. Több helyen átmenetileg szünetelt valamelyik szolgáltatás, hét településen áramkimaradás volt, ez 1573 fogyasztót érintett, nyolc helyen pedig az ivóvíz-szolgáltatás szünetelt.
| 11:14 | Árokban bujkáltak a határsértők |
Nyolc észak-afrikai határsértőt mentettek meg a fagyhaláltól Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében; az algériai és a líbiai állampolgárokat a határrendészek találták meg összebújva a mínusz 15 fok alatti hidegben egy árokban - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel. A határsértésre egy szolgálatból hazafelé tartó határrendész figyelt fel a Csengersima-Pete közötti magyar-román határállomástól egy kilométernyire vasárnap hajnalban - mondta Fedor Rita, a megyei főkapitányság szóvivője. A főhadnagy tájékoztatása szerint a határrendész több embertől származó lábnyomokat vett észre a frissen esett hóban, ezért értesítette szolgálatban lévő társait. A helyszínre érkező járőrök követték a lábnyomokat és egy kerékpárút menti árokban nyolc külföldire bukkantak. A szóvivő megjegyezte: a hét algériai és egy líbiai állampolgár minden bizonnyal megfagyott volna a mínusz 15 fok alatti hidegben, ha nem találják meg őket a határrendészek. A megindult idegenrendészeti eljárás során kiderült, hogy az észak-afrikaiak Románia felől illegálisan léptek magyar területre, így átadták őket a szomszédos ország hatóságainak, amelyek gondoskodnak majd a hazajuttatásukról.
| 11:12 | Halálos baleset Berettyóújfaluban |
A helyszínen meghalt hétfőn az a kerékpáros, aki megcsúszott és elesett a havas úton, majd elgázolta egy kamion Berettyóújfalu belterületén - mondta el a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-nek. Kelemen Éva ismertetése szerint a 42-es és 47-es számú főutak kereszteződésében a gyalogosátkelőn próbált áthajtani a kerékpáros férfi, amikor a havas, jeges úton megcsúszott és elesett. A román határ felől érkező lengyel kamion sofőrje már nem tudott megállni, és elgázolta; a férfi a helyszínen meghalt. A rendőrségi helyszínelés jelenleg is folyik, forgalomkorlátozás azonban nincs - tette hozzá a hadnagy.
| 10:35 | 24 ezer esetben intézkedett a rendőrség hétvégén |
A rendőrség 24 ezer esetben intézkedett a hétvégén, és 300 embert mentettek meg a fagyhaláltól azzal, hogy segítséget nyújtottak nekik - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője a legfrissebb adatokat ismertetve hétfő délelőtt az MTI-vel. Garamvölgyi László - a reggeli adatokat pontosítva - arról adott tájékoztatást, hogy vasárnap éjjel 43 embert vittek fedett, fűtött és megfelelő ellátást biztosító szociális intézménybe a rendőrök. A főváros közterein 18 embert találtak; melegedőkbe, hajléktalanszállókra vitték őket, így mentve meg őket a fagyhaláltól. Példaként említette, hogy az M3-as autópályán hétfő reggel elromlott egy személyautó, és a több órája fagyoskodó embereket a rendőrök vitték egy melegedőbe. Az ORFK szóvivőjének tájékoztatása szerint péntektől hétfő reggelig a rendőrök közterületekről 249 embert vittek melegedőbe, hajléktalanszállókra; míg lakásokból, egyéb fűtetlen helyiségekből 50 embert vittek el kihűlés veszélye miatt, és nyújtottak nekik segítséget. A hétvégén 20 ezer rendőr volt szolgálatban, és 24 ezer esetben intézkedtek. A hétvégén 170 közúti közlekedési baleset történt, ebből egy volt halálos kimenetelű, hét súlyos, 28 pedig könnyű sérüléssel végződött. A balesetek jelentős része koccanásos baleset volt, és nem járt személyi sérüléssel.
| 10:06 | Estére mindenhol lehet friss hó |
A déli országrészben hétfő reggeltől havazik, de estig mindenhol lehet csapadék; keddtől enyhébb, akár a nulla fokot is elérő hőmérséklet lehet helyenként - mondta Fehér Balázs, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) munkatársa az MTI érdeklődésére. A meteorológus elmondta: jelenleg csak a déli országrészben hull a hó, de estig, illetve az esti-éjszakai órákban mindenhol hullhat valamennyi hó; nagyobb mennyiség viszont csak a Dél-Alföldön és a Dunántúlon lehet, akár a 10-20 centimétert is elérheti. A fővárosban is havazni fog, elsősorban az esti-éjjeli órákban, de ott csak 8-10 centiméterre számítanak a szakemberek; Budapesten mínusz 8 fok várható kedden, de az országos átlag sem csökken mínusz 11 fok alá. Északkeleten akár 0 fok is lehet - fűzte hozzá. Szerdától megint hidegebb lesz, mint kedden - mondta a szakember.
| 09:18 | Már jelentős késéssel járnak a vonatok |
Jelentős késésekkel közlekednek a vonatok műszaki problémák miatt a Budapest-Vác-Szob, a Budapest-Veresegyház-Vác, a Budapest-Székesfehérvár és a Budapest-Pusztaszabolcs vonalon - közölte a vasúttársaság hétfőn reggel az MTI-vel. A közlemény szerint a vonatok átlagosan 25-30 percet késnek az említett vonalakon. A hó jelenleg még nem okoz komoly fennakadásokat a vasúti közlekedésben, de a déli megyékben újrakezdődött a havazás.
A MÁV Zrt. szakemberei folyamatosan végzik a váltók tisztítását és a jegesedés megszüntetését a forgalom fenntartása érdekében - tették hozzá.
| 09:00 | 198 embert mentettek meg a rendőrök a hétvégén |
A hétvégén 198 embert mentettek meg a rendőrök a fagyhaláltól azzal, hogy segítséget nyújtottak nekik - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az elmúlt három nap adatait értékelve hétfőn az MTI-vel. Több ezer rendőr teljesített szolgálatot a hétvégén, a rendkívüli hideg és az erős havazás miatt a budapesti és a megyei rendőr-főkapitányságok is emelt létszámú szolgálattal készültek, járőrök és körzeti megbízottak kutattak a segítségre szorulók után. A kiszolgáltatott helyzetben lévő idős emberek állapotát és életkörülményeit visszatérően ellenőrizték, számos településen az Országos Polgárőr Szövetség tagszervezeteinek munkatársaival közösen. Több alkalommal rokonok vagy szomszédok bejelentése alapján keresték fel a rászorulókat, és a kihűlt otthonukból melegedőkbe szállították őket. A rendőrség továbbra is arra kér mindenkit, hogy ha segítségre szoruló embert látnak, vagy bajba kerülnek, hívják a 107-es vagy a 112-es segélyhívószámot. A rendőrség adatai szerint 170 közúti közlekedési baleset történt a hétvégén, ebből egy volt halálos kimenetelű, hét súlyos, 28 pedig könnyű sérüléssel végződött. A balesetek jelentős része koccanásos baleset volt, és nem járt személyi sérüléssel.
| 08:34 | Egyre több helyen esik a hó |
Már Békéscsabáról, Kecskemétről, Paksról és Szolnokról is jelentették, hogy havazik.
| 08:11 | Még négy út járhatatlan Borsodban |
Hóátfúvás miatt még négy alsóbb rendű út járhatatlan Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ugyanakkor minden település megközelíthető - tájékoztatta a közútkezelő társaság megyei ügyelete hétfőn az MTI-t. Továbbra sem lehet közlekedni a Gesztely-Újharangod, az Abaújkér-Aranyospuszta, a Pere-Abaújszántó és a Vilmány-Fony közötti úton. Számos út csak egy nyomsávon, nehezen járható a megyében.
| 07:51 | Pécsen is havazik |
A koponyeg.hu jelentése szerint már nemcsak Szegeden, hanem Pécsen és környékén is havazik. Dél felől jön az újabb hullám.
| 07:38 | A BKV buszainak 99 százaléka forgalomba állt |
Nincs fennakadás a BKV járműveinek forgalmában; a buszok 99 százalékát el tudták indítani - közölte a BKV Zrt. hétfő reggel az MTI-vel. A közlemény szerint bár a BKV járatai hétfő reggel is rendben elindultak, de a rendkívül hideg időjárás miatt továbbra is előfordulhatnak fennakadások, ezért arra kérik az utasokat, hogy számoljanak ezzel, vegyék figyelembe az esetleges járatkimaradás lehetőségét is. A megállók takarítása folyamatos, de a járművek lépcsői csúszósak lehetnek, ezért kérik azt is, hogy az utasok fokozottan figyeljenek a fel- és leszállásnál.
| 07:25 | Késnek a vonatok |
Hosszabb menetidővel közlekednek több vonalon a vonatok műszaki hibák és a hideg miatt; a váltók több helyen lefagytak, volt ahol a szerelvények áramszedője jegesedett el - tájékoztatott a Mávinform sajtóügyeletese hétfőn reggel. Both Ferenc közleménye szerint az ország vasútvonalain a hétfői napra előírt menetrend szerint elindultak a szerelvények. A Budapest-Székesfehérvár vasútvonalon Érd-alsó és Tárnok között elromlott az egyik tehervonat mozdonya, emiatt a Nagykanizsára közlekedő személyvonat 60 perc késéssel közlekedik. A Budapest-Vác-Szob és a Budapest-Veresegyház-Vác vonalon több szerelvény áramszedője eljegesedett. A szerelvényfordulók miatt a vonatok átlag 20-25 perc késére kell számítani a reggeli órákban. A Budapest-Lajosmizse vonalon meghibásodott az egyik szerelvény, az erre közlekedő vonatok utasai 15-20 perc késéssel számolhatnak.
A hideg több állomáson okoz gondot, mert a váltók lefagynak. A Budapest-Kunszentmikló-Tass, a Budapest-Cegléd-Szolnok, a Budapest-Székesfehérvár és a Budapest-Pusztaszabolcs vonalakon 10-15 perc késések előfordulhatnak. A határállomások tájékoztatója szerint, a Corona nemzetközi gyorsvonat 10, az Ister EuroNight 15, a Tisza nemzetközi gyorsvonat 60 perc késéssel érkezett Magyarország területére. A Budapest-Hatvan-Miskolc és a Budapest-Újszász-Szolnok vasútvonalak közös szakaszán Kőbánya-felső állomáson az egyik tehervonat áramszedője eltörött, és megsértette a felső vezetéket. Az erre közlekedő vonatok utasai 15-20 perces késésre számíthatnak. A Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon több helyen sebességkorlátozást vezettek, emiatt átlagosan 10 perc késés várható. A Budapest-Vác-Szob vonalon módosított menetrend szerint közlekednek a szerelvények, mert Vác és Verőce között felújítási munkát végeznek. A sajtóügyeletes közölte azt is, hogy a Budapest-Moszkva-Budapest vonalon közlekedő Tisza nemzetközi gyorsvonat az orosz szakaszon pályafelújítási munkák miatt március 22-ig módosított menetrend szerint közlekedik.
| 07:06 | Orbán meglepetés-látogatása egy hajléktalanszállón |
Bejelentés nélkül tett látogatást vasárnap Orbán Viktor miniszterelnök az Aszódi úti hajléktalanszállón; a kormányfő arra volt kíváncsi, hogy mennek a dolgok az új intézményben - ismertette a hétfői Blikk. A napilap cikke szerint a kormányfő bejelentés nélkül érkezett, Volkswagen kisbuszát is maga vezette, testőrök nélkül, titokban tartott szemlét. Azt akartam, hogy ne tudjanak az érkezésemről, minden olyan legyen, amilyen szokott - mondta a Blikknek a kormányfő. Orbán Viktor elsőként azt vette szemügyre, megfelelő ellátást kapnak-e a hajléktalanok. Ezt követően a szobákba és a vizes helyiségekbe vezetett az út, és a kormányfő hosszan elbeszélgetett az ott élőkkel. "Rend és biztonság van, nincs balhé. Volt, aki börtönből szabadult, és azért itt kellett meghúznia magát, másoknak a nagy hidegben nincs hová menniük. Úgy látom, sokaknak épp ennyi segítség kell egy utolsó esélyhez" - mondta látogatása után a miniszterelnök a Blikknek.
| 06:32 | Itt az újabb havazás |
A koponyeg.hu jelentése szerint ezekben a percekben érte el az újabb havazás Magyarországot, Szegednél ismét havazik.
| 06:17 | Mínusz 20 fokot is mértek éjjel a fővárosban |
A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. az éjszakai műszakban 98 munkagéppel és 429 hómunkással takarította Budapest útjait és köztereit; az utak járhatóak, a BKV járatai hajnalban rendben elindultak - tájékoztatta a társaság hétfőn kora reggel az MTI-t. A közlemény szerint éjszaka erős fagy volt, fővárosban mínusz 20 Celsius-fokot is mértek az FKF munkatársai. Emiatt a szóró járművek éjjel egy óra körül visszatértek a fő- és közösségi-közlekedési útvonalakra, hogy a lefagyásokat megszüntessék. A járdák, a lépcsők és a gyalogátkelőhelyek síkosságmentesítését 429 hómunkás végezte el.
A hétvégén lezúdult óriási mennyiségű hóról szóló cikkünket itt olvashatja!
További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.
atv.hu / MTI

