A Fidesz elnöke 1999 óta minden év elején értékeli az elmúlt időszak eseményeit. Tavalyi beszédében - ugyancsak a Millenárison - Orbán Viktor 2011-et a megújulás, 2012-t az elrugaszkodás, 2013-at az emelkedés, 2014-et pedig a gyarapodás évének nevezte. Szólt az - akkor még készülő - új alkotmányról is, közölve: az új alaptörvény lezárja a múltat. Ahogyan 2010-ben, tavaly is várt javaslatokat beszédéhez a kormányfő a Facebookon. Felhívására több mint 2.700 hozzászólás érkezett. Orbán értékelő beszédeiből az idők alatt némely gondolata szólás-mondássá avanzsált. Ilyen volt a 2000-es évértékelőben az, hogy „mindenkinek lehessen három gyereke, három szobája és négy kereke”, vagy 2007-ben az „Egy az ország, egy a zászló” felszólítása, de a híressé vált dakota mondásait is évértékelők során mondta Orbán. Tavaly, amikor az uniós elnökséget értékelte a miniszterelnök, arról beszélt, hogy "az Európai Parlament izgága kötekedőinek adtunk néhány kokit, leesett néhány saller".

A Terrorelhárítási Központ (TEK) közölte, hogy a miniszterelnöki évértékelő beszéd napján, vagyis ma lezárják a Millenáris környékét, így a lezárt területen demonstrálni sem szabad.

Az évértékelőt az ATV és az atv.hu is élőben tudósítja!

További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.

atv.hu