Fellegi bemutatja a Fehér Könyvet (kormány.hu) Azért, mert „a Malév-csoport mintegy 2600 embernek ad jelenleg munkát. Több mint 500 hazai vállalkozásnak rendszeresen megrendelést biztosít, mintegy 6 milliárd forintot fizet ki a kis- és közepes vállalkozásoknak. A csoport éves szinten közel 10 milliárd forint adót fizet, a közvetett és közvetlen pozitív költségvetési bevételi hatása pedig 70 milliárd forint körüli. A társaság árbevételének döntő többsége, közel 60 milliárd forint külföldről származik, így a Malév Zrt. az ország harminc legjelentősebb exportőre között is szerepel” – olvashatjuk a választ a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által kiadott mű elején.
450 milliárd azonnal kötelezettség
Ám ezen túlmenően is szükség van a nemzeti légitársaságra, hiszen „a Malév a Budapest Airport Zrt. egyik legjelentősebb partnere, forgalmának mintegy 40%-át biztosítja. Évente mintegy 15 milliárd forintot fizet ki légiközlekedési bevételek, ingatlanbérlet, kiskereskedelmi bérlet jogcímen. A Malév hiányában ennek jelentős része kieshet a reptér üzemeltetőjének költségvetéséből, a Budapest Airport privatizációs szerződése szerint akár annak ellehetetlenülését is eredményezhetné. Az állam számára így hozzávetőlegesen 1,5 milliárd euró, azaz kb. 450 milliárd forint azonnali egyösszegű fizetési kötelezettséget keletkeztetne, ami a költségvetési hiánycél tartása szempontjából kritikus következményekkel járna. Egy ilyen nagyságrendű egyösszegű kifizetés finanszírozási szempontból is komoly terhet jelentene” – állapította meg a minisztérium.
Súlyos örökség, hozzá nem értés
A kiadvány szerint „2011-re kritikusra fordult Magyarország egykori legsikeresebb vállalatának, a nagy múltra visszatekintő nemzeti légitársaságnak a helyzete. A Malév évek óta veszteséges, óriási adósságokat halmozott fel és komoly versenyhátrányba került más légitársaságokkal szemben.
Mindehhez az elmúlt tíz év szűklátókörű, pazarló, mindennemű hosszú távú stratégiai gondolkodást nélkülöző döntései jelentős mértékben hozzájárultak” – olvasható az elemzésben. „Beszédes adat, hogy míg 1954 és 1990 között, tehát 36 év alatt mindössze öt vezérigazgatója volt a társaságnak, addig 1990 és 2011 között mintegy húsz vezető fordult meg a Malév élén. A kinevezések gyakran minden szakmai alap nélkül, pusztán a politikai lojalitást figyelembe véve történtek meg, így a kinevezettek az esetek döntő többségében nem rendelkeztek repülési üzleti irányítási szakmai tapasztalattal. Az egymást követő vezérigazgatók leginkább rövidtávra terveztek és rendre szembementek elődeik döntéseivel, stratégiájával” - állapítja meg a szerző, majd - többek között - név szerint említi „a szocialisták által lényegében ingyen a tulajdonosi székbe emelt Borisz Abramovics” felelősségét.
Optimista zárszó
A súlyos örökség taglalását követően a kiadvány optimista hangnemben zárul, hiszen leszögezi: „A Malév Magyar Légiközlekedési Zrt. nemzetgazdasági jelentősége túlmutat saját fenntartásán és működésén, a vállalat működése makrogazdaságilag egyértelműen indokolt, ezért a vállalat nemzeti infrastruktúrában betöltött egyedi szerepét is szem előtt tartva a jelenlegi Magyar Kormány úgy ítéli meg, hogy szükség van nemzeti légitársaságra. (…) Miután a Kormány meggyőződött a nemzeti légitársaság meglétének indokoltságáról, a következő feladatának egy megfelelő tapasztalattal rendelkező szakmai befektető keresését tűzte ki célul. A közelmúlt légitársaságot érintő állami intézkedései is mind azt a célt szolgálták, hogy a magyar piac kedvezőbb célpont legyen a potenciális légügyi, szakmai befektetők szemében. Az elmúlt hónapok eredményei bizonyítják, hogy ez a törekvés sikeresnek bizonyult. A megfelelő befektető megtalálására fordított erőfeszítések továbbra is folytatódnak. Változatlanul kiemelt kormányzati cél, hogy Magyarországon működjön egy Budapest központú nemzeti légitársaság, amely biztosítja a nemzetgazdasági és stratégiai érdekek érvényesülését” – olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium elemzésében.
A Malév leállásáról készített percről-percre tudósításunkat itt olvashatják.
További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.
atv.hu

