2008 nyarán ment csődbe a MÁV Általános Biztosító Egyesület (MÁV ABE ). A társaság vesztét az okozta, hogy szolgáltatásait a versenytársakénál jóval alacsonyabb áron kínálta. Több mint 7 ezer ember kötött szerződést a céggel, de amikor tömegesen jelentkeztek a kárigények, a MÁV ABE nem tudott tovább szolgáltatni.

A társaság csődje után a kárigények megmaradtak, így az okozott károkat a biztosító ügyfeleinek saját zsebből kell kifizetni. Már többször előfordult, hogy a károsultak perre vitték az ilyen ügyeket, és a bíróság több esetben fizetésre kötelezte a MÁV biztosító ügyfeleit.
Az egyik érdekvédő egyesület szerint alkotmányos aggályokat vet fel, hogy a szerződéssel rendelkező embereken próbálják behajtani ezeket a kárigényeket. A szervezet Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult, amely végül nekik adott igazat. „Alkotmányossági mulasztás történt, ezért az (Ab) kötelezte az országgyűlést, hogy ez év július 30-áig alkosson olyan törvényt, amellyel ezt az áldatlan állapotot feloldja” – közölte az ATV Híradóval Pintér György, az Indra Egyesület elnöke. Az Indra szerint a teljes kártalanításhoz a Magyar Biztosítók Szövetsége által létrehozott kártalanítási alapban felhalmozott pénzt lehetne felhasználni.

 A szervezet bízik benne, hogy az Ab határozatának köszönhetően hamarosan lezárul az évek óta húzódó ügy.

További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.

atv.hu