A minisztérium közleménye szerint a jogszabályi előírások szerint a rendkívüli vagyonfelügyelő kizárólag az állami tulajdonú Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. lehet. Hozzájárulása nélkül a Malév Zrt. a továbbiakban kifizetéseket nem teljesíthet. A vagyonfelügyelő jóváhagyását attól teszi függővé, hogy a légitársaság kiemelt tevékenységének folytatásához, üzemszerű működéséhez szükség van-e az adott kifizetésre.
A rendkívüli moratórium alapján a légitársaság a csődvédelemhez hasonló védelmet élvez, a vele szembeni pénzkövetelések behajtása céljából indított végrehajtások szünetelnek, a jogszabály szerint biztosítékok nem érvényesíthetők. A Malévval korábban kötött szerződéseket a partnerek nem bonthatják fel, azoktól nem állhatnak el. A légitársaság hatósági engedélyeinek hatálya automatikusan meghosszabbodik.
A MABISZ Utasbiztosítási Bizottságának elnöke elmondta, hogy a légitársaságok csődjére nem vonatkozik automatikusan az utasbiztosítás, ehhez egy külön biztosítást is kell kötnie az utasoknak, de nyilvánvaló csőd esetén erre már nincs lehetőség.
A lemondási biztosítás nem a járattörlésre vonatkozik, hanem az utas lemondási lehetőségét biztosítja betegség vagy más indok miatt. Malév-jegyekre azonban már nem köthető csődbiztosítás. "Amikor már ég a ház, nem lehet rá biztosítást kötni" - fejtette ki Horváth Péter.
A már úton lévőknek a drágább utasbiztosításokban szereplő szolgáltatás nyújt védelmet, amely a járat kiesése esetén segít az utasnak. Csak azért azonban, mert valaki Malév-jegyet vásárolt, automatikusan nem vásárolt csődbiztosítást is - mondta Horváth Péter. Példaként említette, hogy amikor a svájci légitársaság csődbe ment, akkor a légitársaságok szövetsége, a IATA segített - de nem ingyen - a világ repülőterein rekedt utasok hazaszállításában.
Egy hasonló helyzet elkerülésére hozott rendeletet a magyar kormány kedden. Összesen 2 milliárd forintot különített el arra, hogy a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren vagy külföldön rekedő Malév utasoknak szükséges természetbeni segítségnyújtás anyagi forrásait biztosítsa. Azoknak is segítséget nyújtanak, akik érvényes menetjegyüket a Malév Zrt. leállási napját megelőzően vásárolták meg, és akiknek a Malév-járatra szóló menetjegye a leállás napján, vagy az azt követő három naptári napon belül biztosít jogot az utazásra. Továbbá azoknak, akik a Malév leállásának napján, vagy azt megelőzően a célállomásra már elutaztak, és a visszaútra érvényes Malév-járatokra szóló menetjeggyel rendelkeznek.
Berényi János, a cég igazgatósági elnöke keddi sajtótájékoztatóján pedig úgy fogalmazott, hogy "az utasok többszörösen biztosítva vannak", a Malév-jeggyel rendelkezők visszakapják pénzüket. Az Európai Parlament még 2009-ben foglalkozott a légitársaságok csődjének helyzetével. Akkor az EP-képviselők úgy foglaltak állást, hogy azoknak az utasoknak, akik repülőjegyet vettek, de a légitársaság csődje miatt nem tudtak utazni, kompenzáció jár. Az EP ezért arra kérte a Bizottságot, vizsgálja felül a jogszabályokat, vagy javasoljon új intézkedéseket az utasok védelme érdekében. Az EP azt vizsgálja, van-e mód arra, hogy kompenzációs tartalékalapot hozzanak létre a légitársaságok által erre a célra összeadott pénzből.
Giró-Szász András kormányszóvivő kedd este az Egyenes Beszédben azt nyilatkozta, hogy a Gyurcsány és Bajnai-kormány által „elherdált” pénzek miatt került válsághelyzetbe a Malév, ennek ellenére a légitársaság az utóbbi időben „pluszos” gazdálkodást folytatott.
Egy nappal később Veres János egykori pénzügyminiszter úgy reagált, hogy több fordulós, nyilvános privatizáció zajlott a Malévval kapcsolatban, amellyel szemben senki nem emelt kifogást, még a fideszes politikusok sem. Veres János szerint a privatizáció után a vállalat Unió-konform módon tudott működni éveken keresztül. Veres János szerint a kormánynak nem volt tudomása arról, hogy a cég vezetése kötelezettségvállalásokat tett, ez csak évekkel a privatizáció után derült ki. Veres János elmondta: egy privatizált társaságban a cég vezetése hozhat döntést, abba a kormánynak nem volt beleszólása.
A politikus szerint a Fidesz-kormány nem tárgyalt az Unióval a cégről, és nem követte azt a megállapodást, amit Oszkó Péter kötött, ezért minősítették utólag szabálytalannak az állami támogatásokat. Ennek ellenére volt olyan fideszes képviselő, aki annak idején beleláthatott a privatizációs folyamatba – az APV felügyelőbizottsági tagjaként – de nem emelt kifogást a szerződés ellen – tette hozzá a volt pénzügyminiszter, aki nem akarta megnevezni, kiről van szó.
A Malévre elrendelt moratórium, illetve a céghez kirendelt rendkívüli vagyonfelügyelő megbízatása a légitársaság pénzügyi helyzetének rendezéséig, vagy a legrosszabb esetben a felszámolás megindításáig tart - közölte az állami Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. Fábián Balázs emlékeztetett arra, hogy az állami támogatás visszafizettetésére vonatkozó uniós döntés miatt a Malév anyagi pozíciói megrendültek. A vagyonfelügyelő a társaság működését próbálja fenntartani, együttműködve a Malév vezetésével.
atv.hu / MTI

