Több fordulós, nyilvános privatizáció zajlott a Malévval kapcsolatban, amellyel szemben senki nem emelt kifogást, még a fideszes politikusok sem - mondta Veres János. A volt szocialista pénzügyminiszter szerint a privatizáció után a vállalat Unió-konform módon tudott működni éveken keresztül. Veres János szerint a kormánynak nem volt tudomása arról, hogy a cég vezetése kötelezettségvállalásokat tett, ez csak évekkel a privatizáció után derült ki. Veres János elmondta: egy privatizált társaságban a cég vezetése hozhat döntést, abba a kormánynak nem volt beleszólása. A politikus szerint a Fidesz-kormány nem tárgyalt az Unióval a cégről, és nem követte azt a megállapodást, amit Oszkó Péter kötött, ezért minősítették utólag szabálytalannak az állami támogatásokat. Ennek ellenére volt olyan fideszes képviselő, aki annak idején beleláthatott a privatizációs folyamatba – az APV felügyelőbizottsági tagjaként – de nem emelt kifogást a szerződés ellen – tette hozzá a volt pénzügyminiszter, aki nem akarta megnevezni, kiről van szó.
További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.
atv.hu

