Péntektől tizenegy megyére adott ki elsőfokú figyelmeztető jelzést az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök reggel a fagy, illetve a várható havazás miatt. A szolgálat honlapján olvasható adatok szerint a rendkívül hideg időjárás miatt kilenc megyében (Pest megye kivételével az összes, Dunától keletre fekvő megye) van elsőfokú veszélyjelzés.
   
Csongrád, Békés és Bács-Kiskun megyékben nem csak a hideg, hanem már a havazás miatt is figyelmeztetés van érvényben péntekre. Ezeken a területeken az egy nap alatt lehullott hó mennyisége meghaladhatja a 10 centimétert. Emiatt további két megyében, Tolnában és Baranyában van még érvényben elsőfokú figyelmeztetés.

Krízisközpont várja a rászorulókat

A csepeli krízisközpontot csak fél év múlva nyitották volna meg, de az extrém hideg miatt átmenetileg már szerda reggeltől várják a rászorulókat. Minden nap, 24 órán keresztül. „60 főt tudunk itt elhelyezni napi szinten. Az elhelyezés mellett szociális tanácsadást is kérhetnek, valamint napi szinten többszöri étkezést is szeretnénk biztosítani a számukra” – közölte az ATV Híradóval Kis Boáz, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet szóvivő. A konyhán vajas kenyérrel, májkrémmel, felvágott, valamint teával készültek. Meleg ebédből 150 adag lesz naponta. Mindenki kap ételt, aki betér, és tisztálkodni is tud. Nemcsak hajléktalanokat várnak, hanem mindenkit, aki rászorul.

           A hideg elől menekülő emberekkel teltek meg a menhelyek. Budapesten újabb szállókat nyitottak


98 százalékos a szállók kihasználtsága

Csak Budapesten az elmúlt egy hónapban 3 új szállót nyitottak. Az egész országban már most 98 százalékos a kihasználtság. „Egyelőre úgy néz ki, hogy még van befogadó kapacitása az ellátórendszernek, és mindent megteszünk, hogy aki rászorul, az be tudjon kerülni a férőhelyekre” – közölte az ATV-vel Aknai Zoltán, a Menhely Alapítvány igazgatója.

Azoknak, akik nem akarnak menhelyre menni, az utcai szolgálat és a krízisautók segítenek. A menhely alapítvány diszpécser szolgálatára 24 órában jönnek a hívások. A 06-1-338-4186-os számon bárki jelezheti, ha például utcán, padon vagy kapualjban fekvő embert lát.

Mínusz 25 fok és akár 40 centis hó

Az országos katasztrófavédelmi főigazgató szerint kész tervük van a rendkívüli időjárásra. A meteorológiai szolgálat figyelmeztetése szerint több megyében is mínusz 15 foknál hidegebb lesz, néhol mínusz 25 fok is lehet. Erős, viharos szélre kell készülni és péntek estétől az Alföldön akár 40 centi hó is hullhat. „Amennyiben a meteorológiai előrejelzés 24 órával előtte 30 centiméteres, vagy azt meghaladó havazást prognosztizál, akkor a katasztrófavédelmi rendszert aktiváljuk, amit legutóbb az orosz műholdnál tapasztalhattak élesben” – közölte az ATV Híradóval Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója.


         Egy férfi korcsolyázik a befagyott Fancsikai-tavon Debrecen közelében


Ez azt jelenti, hogy a lakosságot és a hatóságokat tájékoztatják, mit tegyenek. Bakondi György szerint akár iskolák és munkahelyek is leállhatnak. Hatala József országos rendőrfőkapitány azt tanácsolta, aki teheti, ne induljon útnak, főleg gyermekkel. A rendőrség azt mondta, felkészült arra is, ha a hó miatt korlátozni kell a forgalmat. „Arra is készen állunk, hogy az esetleges élelmiszer kiszállításokat megfelelő rendőri segítséggel biztosítani tudjuk. Fontossá válhat a kórházak, kollégiumok élelmiszerrel való ellátása” – tájékoztatta stábunkat az országos rendőrfőkapitány.

Amíg tart a rendkívüli hideg, az energiaszolgáltatók sem kapcsolják ki az áramot és a fűtést azoknál, akik tartoznak.

További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.

atv.hu