A rendkívüli fagy kapcsán drámai elemektől sem mentes sajtótájékoztatót tartott kedd délelőtt Hegedűs Zsuzsa a Belügyminisztériumban a hajléktalanok és az egyedül élő idősek helyzetéről - írja a hír24. A miniszterelnöki megbízott követeli az önkormányzatoktól, hogy sürgősen vegyenek fel közfoglalkoztatottakat, „akiknek az a dolguk, hogy naponta kétszer lejárják a hatvanöt évesnél idősebb egyedülállókat”, különösen a szociális segélyből élőket, ellenőrizzék, működik-e a fűtés a lakásokban és van-e mit enniük a veszélyeztetett embereknek. Ötezer fő alatti településen erre „egy-négy”, nagyvárosokban „akár harminc” közfoglalkoztatott alkalmazását tartja indokoltnak.


Hegedűs Zsuzsa felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy az önkormányzatoknak lehetőségük van ingyentűzifát adni a rászorulóknak – a költségeket a munkaügyi központokon keresztül az állam állja, csakúgy mint a közfoglalkoztatottak bérét.

Hír24 / atv.hu