A múlt heti Facebookos hozzászólások alapján egyértelműen a „Schmitt Pálnak hazudta magát egy hajléktalan tolvaj” című cikkünk vitte el a pálmát. K. Kristóf szerint a hajléktalan, aki egy üveg italt emelt el, „nem is lopott. Csak beemelte törzsanyagként a gigájába...”. P. Ferenc pedig úgy vélekedett, hogy „lebukott, amikor nem akarta aláírni a jegyzőkönyvet. Ő tehát nem lehetett Schmitt Pál.”

Hasonlóan érdekes kommentek érkeztek arra a sztorira, hogy a MEASZ tüntetést szervez február 1-re az Új Színház elé, a szélsőjobb azonban ellentüntetésre készül. J. Kardos szerint azonban ez nem baj, ugyanis ezek a kuruc legények „soha nem voltak ilyen közel egy színházhoz”. Bár az is igaz, hogy a templom lépcsőjén aludni nem egyenlő a keresztény léttel – teszi hozzá. Cs. József pedig úgy értesült, hogy „Orbán is ott lesz és osztja a pofonokat a gárdistáknak, ahogy ígérte a választásokon:)”

Orbán Viktor miniszterelnökkel kapcsolatban is megjegyzések tömkelege érkezett. Az „Orbán közölte, hogy felhagy a harcias retorikával” című cikkünkre V. Róbert úgy reagált, hogy ő Orbánnal hagyna fel. „Most már biztosnak gondolom, hogy azért csinálta az egészet, hogy a hülye rajongói az összes megszorítást az uniónak könyveljék el” – összegezte véleményét olvasónk.


Matolcsy György csütörtökön közölte: keményebb, nehezebb, több kihívást jelentő év elé néz Magyarország. Hozzátette ugyanakkor, hogy "továbbra is folyik Magyarország újjászervezése", ami már "megmutatta első eredményeit" – írtuk. Egyik olvasónk, K. László erre így reagált: „vajon a saját cégét is unorthodox módon vezette, vagy ott nagyobb volt a felelősség?” F. Ágnes költői kérdéssel reflektált: „van még ebben az országban ember, aki ha meghallja Matolcsy nevét, nem rohan ki sikítva a szobából, hogy ne lássa, ne hallja(?)”

Orbán Viktor libanoni látogatásával összefüggésben beszámoltunk róla, hogy a magyar köztársasági elnököt meghívták Bejrútba. B. R. Éva ezzel kapcsolatban felvetette: „Nem lehetne, hogy ott is maradjon nyelvtan tanárnak???” B. Szilvi azonban aggódik: „Nagyon hiányozna, ha nem jönne vissza! Annyi ötlete van!!! Na és a doktorija, egyenesen felülmúlhatatlan.”

Heti kérdésünkre, amelyben arról kérdeztük Önöket, hogy megérte-e az unióhoz csatlakozni, F. Péter szellemesen azt írta: „talán ki kellene cserélnünk az árpádsávos abroszt az ebédlőasztalunkon, akkor nem csak morzsák lennének rajta.”

Beszámoltunk arról is, hogy a miniszterelnök szóvivője szerint a magyar kormány számai mást mutatnak a költségvetés hiányáról, mint az IMF számításai. Ehhez B. Péter ennyit fűzött hozzá: „lehet hogy az IMF-nél nem Matolcsy-félék ülnek”. K. István Zoltán pedig arra emlékeztetett, hogy „Al Capone könyvelése is mást mutatott mint az adóhatóságé”.

Hétfői beszámolónkra, miszerint havi 10 ezer forintos útdíjat fizethetnek Budapesten az autósok K. Jo annyit reagált, hogy a kezdeményezés „beteg”, míg R. Attila azt vetette fel, hogy „talán még egyszer ki kellene menni tüntetni a híveknek, hogy inkább 20 000 Ft legyen!”

A legnagyobb sikert azonban kétség kívül az aratta, hogy megírtuk: Matolcsy György a Számvevőszéki és Költségvetési Bizottság csütörtöki meghallgatásán azt magyarázta, hogy "higgyék el, (havi) 47 ezer forintból nagyon jól meg lehet ma Magyarországon élni. Megnyugtatóan, kiszámíthatóan." D. Mihály azt javasolja: „Éljen meg belőle ő!! Kíváncsi lennék a villany és a gázszámla befizetésekor is ezt mondja? Nem beszélve arról, hogy valamit enni is kell, mert üres gyomorral nem lehet dolgozni. Neki mennyi a fizetése, hogy ilyet mer mondani?” N. Timi is vehemensen reagált: „Igen!? Akkor Matolcsy fizetését 47 ezer forintra csökkentsék! Szerintem ezzel az összeggel is túl lenne fizetve, mert nem ért semmihez sem! Jó lenne, ha leszállna a földre és a realitás mezejére lépne! A rezsi költsége több mint 47 ezer Ft és még nem ettünk semmit! Vagy ne fizessünk rezsit, vagy netán lopjunk?”  P. Ferenc pedig azt firtatta: „Ő 47 rugóból shoppingolt Bécsben Karácsony előtt?” M. Annamária szkeptikusan csak annyit jegyzett meg: „nem hiszem, hogy ezt mondta, akkor kábult vagy tudathasadásos állapotban mondta!!!”

További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.

ML – atv.hu