"Egyértelművé vált, hogy az iskolák államosításának egyetlen valódi célja a kormány hatalmának kiterjesztése, ami veszélyezteti az iskolai közösségek szakmai munkáját”- írják közleményükben.

A párt szerint a kormány úgy ment fel határozott időre kinevezett intézményvezetőket, hogy még arról sem hozott döntést, mely intézmények maradnak az állami fenntartás keretein belül. „Ugyanakkor a politikai paranoia jegyében már saját párttársaik döntéseiben sem bíznak, hiszen a most felmentett igazgatókat a fideszes vezetésű megyei önkormányzatok nevezték  ki – van, akit kevesebb, mint egy éve. A pályázatok lebonyolítására ráadásul a tavaszi időszakban kerül sor, ami tovább nehezíti az érettségik és felvételik lebonyolítását. A pályázatok kiírásánál nem vették figyelembe sem a szakmai szempontokat, sem az érdekegyeztetésre vonatkozó jogi kötelezettséget. A pályázat módja is felháborító, mer bár „kikérik” a tantestület, a diákok és a szülők véleményét, valójában a kormányhivatal dönt ismeretlen szempontok alapján, amely döntést azonban a miniszter még felülbírálhatja”- áll a DK közleményében. Gyurcsányék pártja ezért követeli, hogy a kormány vonja vissza a pályázatokat, ezekre csak megfelelő előkészítés után, az ősszel kerüljön sor, a határozott időre kinevezett igazgatók esetében csak a ciklusuk lezárulta után kerüljön sor pályázatra, valamint a pályázatokról a helyi közösség, a pedagógusok és a szülők és diákok képviselőiből álló szakmai bizottság döntsön, átlátható eljárásban és követelmények alapján.

Ahogy beszámoltunk róla, az Index információi szerint március végén megszűnik azoknak az igazgatóknak a megbízatása, akik a megyei önkormányzatoktól az államhoz átkerülő középiskolákat vezetik, helyükre szűk határidővel új pályázatot írnak ki, amelyeken a mostani vezetők is indulhatnak. A lap információi szerint az érintett 210 igazgató között több olyan is van, akit tavaly szeptembertől neveztek ki.

atv.hu