Európa nem azonos az Európai Unióval. Az előbbi egy földrajzi és kulturális egység, aminek több mint ezer éves történelme van, az utóbbi pedig egy politikai társulás, amely különféle tagállamokat tömörít. Vagyis amit felvetett, az csak látszólag ellentmondás.
Egyébként az EU-csatlakozásról szóló népszavazáson én is igennel szavaztam, mert nagy reményeket tápláltam az unió felé. Sajnos rövid időn belül csalódnunk kellett. Nem úgy képzeltem el az EU működését, hogy az erősebb államok rákényszerítik az akaratukat a kisebb, kevesebb befolyással rendelkező államokra, és mindig ők diktálnak. Nem olyan unióról álmodtam, amelynek csak a magyar piacra van szüksége, de a magyar termékekre, innovációra már nem. Kiderült, hogy ez nem egy egyenlő esélyekkel induló államok társasága, hanem egy olyan klub, ahol ki-ki ereje szerint tud érvényesülni.
Amikor Magyarországnak végre olyan kormánya van, amely a nemzeti érdekeket helyezi előtérbe – bár lehet vitatkozni azon, hogy a munkáját mennyire végzi jól, én sem értek egyet mindennel -, akkor ez az uniónak azonnal szemet szúr és megpróbálják letörni az egyéni ambícióinkat. Úgy vélem, hogy a magyar törekvéseket azért nézik kritikusan, mert félnek, hogy ez a mentalitás átterjed a többi kis országra is. Precedenst akarnak velünk teremteni.
Egy dolog belülről kritizálni az EU-t és erősíteni az érdekérvényesítő képességünket, és megint más dolog a kilépés mellett kampányolni. Ez politikailag és gazdaságilag mennyire lenne reális döntés ön szerint?
Félreértés ne essék, továbbra sem látom alternatívának az Európai Unióból való kilépést. Amikor az ember meghallgat egy Cohn-Bendit felszólalást, akkor persze elborul az agya és azt mondja, hogy itt kell hagynunk ezt a díszes társaságot. Viszont nekünk azért vannak reálpolitikusaink, hogy reális alternatívák mentén vezessék az országot.
Akkor mit szólt a zászlóégetéshez?
Ezzel nem értettem egyet, mert úriember nem éget zászlót, sem unióst, sem másmilyent. Mindig igyekeztem betartani a törvényességet, ezért sem a zászlóégetést nem nézem jó szemmel, sem azt, amikor képviselők odaláncolják magukat a parlament bejáratához.
Tudta, hogy a zászlóégetés szerepelni fog a programban?
Nem tudtam, abszolút meglepetésként ért. Erről szó sem volt előtte.
És szóvá tette a jobbikosoknak, hogy fiúk, ez azért erős volt?
Nem tettem szóvá, mert ez a rendezvény nem rólam szólt. Én csak a magam módján megpróbáltam felemelni a szavamat az Európai Unió nyomulása ellen.
Nem lehet, hogy rossz tüntetésre ment el? A kilépéssel sem ért egyet, a zászlóégetéstől is elhatárolódik...
Ez elképzelhető, önnek igaza van. De ez volt az első olyan rendezvény, ami ezzel az uniós össztűzzel szemben megpróbálta felvenni a harcot. Nekem mindegy lett volna, hogy melyik párt hív oda, felőlem lehetett volna az LMP is, a lényeg, hogy az EU nyomulása ellen tiltakozzon. Tudom, hogy az embernek meg kell néznie, hogy mihez adja a nevét, ezért még egyszer hangsúlyozom: nem mindennel értek egyet, ami ott történt, vagy elhangzott – de hát ezt nevezik pluralizmusnak.
Amikor a szervezők meghívták, mit mondtak?
Azt mondták, hogy egy kormány melletti tömegrendezvényről lenne szó, ahol a Nemzeti dalt kellene elénekelni
Jól értettem, kormány melletti?
Igen. Nyilván a Jobbik egy ellenzéki párt, de most, ebben az adott történelmi szituációban ezzel a demonstrációval a kormány törekvéseit erősítették.
Varga Miklós híres dala, az Európa
Kapott visszajelzést a közönségtől vagy a rajongóitól?
Rengeteg pozitív visszajelzést kaptam, de volt egy negatív jellegű is. Egy kolléga megjegyezte, hogy ez a Varga Miklós milyen jó kolléga volt egykor. A magam részéről ezzel a kollégával jó viszonyban vagyok, bár az ő politikai irányultsága más, mint az enyém, de ezt soha nem vetettem a szemére. Nem is olyan régen még együtt dolgoztunk, és ezt a jövőben is szívesen megteszem. A kollégáimat nem szoktam a politikai felfogásuk szerint minősíteni.
Ha a meghíváskor tudja, hogy ez lesz a tüntetés tartalma, elment volna?
Ahhoz, hogy most belopjam magam néhány baloldali ember szívébe, azt kellene válaszolnom, hogy nem. De nem mondhatom ezt, mert ez egy fiktív kérdés, és nem tudom, mi lett volna, ha. Az biztos, hogy jobban átgondoltam volna a részvételemet, mert a tiltakozásnak is megvannak a maga formái, és ha túlságosan radikális eszközöket választunk, akkor nem biztos, hogy elérjük a célunkat, sőt esetleg ellenkező hatást váltunk ki, mint amit szerettünk volna.
***
Eheti kérdésünk is az unióval kapcsolatos: Ön szerint megérte, hogy Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz? Szavazzon Ön is az atv.hu nyitóoldalán, mert fontos a véleménye!
További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.
atv.hu / Sebestyén István

