Az ET figyelme - azon túl, hogy a Velencei Bizottság már korábban szakvéleményt mondott az új magyar alaptörvényről, de akkor kilátásba helyezte, hogy szükség lesz a később megszülető sarkalatos törvények áttekintésére is - eddig három, kiemelkedően fontos törvényre irányult: az egyházakról szóló, a választási, valamint a bírák jogállásáról szóló törvényre.
    
Harangozó Gábor közlése szerint a parlamenti közgyűlés úgynevezett monitoring bizottsága úgy döntött: a Velencei Bizottság górcső alá veszi az információs szabadságról, az alkotmánybíróságról, az ügyészségről, valamint a család- és a kisebbségvédelemről szóló törvényt is. A monitoring bizottság február 16-17-én két tagú jelentéstevő küldöttséget meneszt Magyarországra - mondta Harangozó.
    
Braun Márton fideszes országgyűlési képviselő, az EP parlamenti közgyűlésének ülésszakán részt vevő magyar delegáció vezetője az MTI-nek adott nyilatkozatában elmondta: a sarkalatos törvényeknek az előző év végén lezárult megalkotásával kialakult az az új magyar jogrend, amelynek a legfontosabb elemeit az Európa Tanács jogi szakértői természetes módon át kívánják tekinteni. A magyar fél - mondta - teljes mértékben együttműködik az Európa Tanáccsal és a Velencei Bizottsággal. A képviselő azt nem tudta megmondani, hogy mikorra végezheti el a Velencei Bizottság a joganyag áttekintését, hiszen ez - mint mondta - függ a szakértői testület általános leterheltségéről is.

MTI