Az EDDSZ már nem tagja a Liga Szakszervezeteknek, sőt, 2011 decembere óta maga az EDDSZ sem létezik – nyilatkozta az ATV Start-ban Cser Ágnes, aki szerint így Gaskó István felhatalmazás nélkül nyilatkozik, egy olyan szervezet nevében, amely már nem is létezik.

Gaskó István, aki az EDDSZ-nek is tagja, hétfőn ugyanebben a műsorban azt mondta, az EDDSZ elnöke hét éve folyamatosan törvénysértő módon hívja össze a küldöttgyűléseket és választatja magát elnöknek. Cser Ágnes szerint viszont Gaskóból csupán a sértődöttség beszél, mert - ahogy fogalmazott -, általuk lett a legnagyobb a hat konföderáció-elnök közül, és miután az EDDSZ megszüntette tagságát a Ligában, majd létrehozta a hetedik konföderációt, Gaskóék szakszervezete a harmadik helyre csúszott vissza, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és az MSZOSZ mögé.

Ráadásul Cser szerint Gaskó a maradásért cserébe még azt is felajánlotta az újonnan megalakult konföderáció tagjainak, hogy a vasutasok pénzéből állja majd az ezévi tagdíjukat, ám ezt a hetedik szövetség tagjai a füle hallatára utasították vissza.

atv.hu