A párt elsőszámú aktivistája akar lenni Szanyi Tibor, aki több életet vinne a pártba, ha megválasztják az MSZP elnökének – erről maga a szocialista politikus beszélt az Egyenes Beszédben. Hozzátette: az a célja, hogy megmozgassa az embereket, hogy érezzék, a szocialisták értik az emberek problémáit és megoldást is tudnak rá. Szanyi Tibor szerint többet kell az emberek napi gondjaival kell foglalkoznia a pártnak. Az MSZP elnökségi tagja szerint két jó autó között is árnyalatnyi különbségek döntenek, így közte és Mesterházy Attila között sincs nagy különbség. A politikus hangsúlyozta: ez egy barátságos házi mérkőzés, a végeredménytől függetlenül nem ártanak egymással a jelenlegi pártelnökkel. Szanyi Tibor szerint nem az a fontos, hogy övé lesz-e a pártelnöki poszt vagy sem, neki egy célkitűzése van, hogy 2014-ben az MSZP nyerje meg a választásokat sokakkal szövetségben. Hogy az MSZP-n belül ki a vezető, az nem érdekli az embereket – tette hozzá.
További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.
atv.hu

