Kerék-Bárczy szerint Obama a tőle szokatlanul populista beszédében elsősorban a középosztályhoz szólt, így egyebek mellett munkahelyteremtésről, adóreformról, valamint a jövedelmek igazságosabb elosztásáról beszélt, és egyúttal megpróbált valamelyest kibújni a gazdasági válság kezelésének felelőssége alól.

Beszédében az elnök kitért a nagy olajvállalatok felelősségvállalására is, valamint ígérete szerint az energiaipar révén mintegy hárommillió munkahelyet kíván teremteni, emellett a zöldenergia-felhasználásra is nagyobb hangsúlyt fektetne.

Kerék-Bárczy azt is elmondta, Obamát a kampányban valószínűleg Iránnal kapcsolatos politikája miatt is támadják majd a republikánusok, azonban tekintve, hogy Irán atomnagyhatalom, és a teljes nyugati civilizációt ellenségnek tekinti, a kérdésben mindenkinek visszafogottságot kell tanusítania. Iránt ugyanis korántsem lesz olyan könnyű kezelni, mint bármely más korábbi térséget – figyelmeztetett az egykori konzul.

atv.hu / J.I.