Ha a Klubrádió nyolcmillió forinttal többet ajánlott volna, akkor ma az övé lenne a 95.3 MHz-es frekvencia – mondta kedden a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának szóvivője az m1 Ma reggel című műsorában.
Kiricsi Karola közölte: a rádió az 53 millió forintos, minimális éves díjajánlaton felül egy jelképesnek mondható plusz vállalást tett pályázatában, 0,4 százalékot vállalt a minimálár felett. Ehhez képest a nyertes plusz 40 százalékot ajánlott, vagyis csaknem százszorosát, mint a Klubrádió – közölte a szóvivő.
Kiricsi Karola érthetetlennek tartotta a rádió kockázatvállalását, hiszen, mint mondta, a csatorna üzemeltetői májusban, a fenntartásuk érdekében tartott pénzgyűjtő kampány során mintegy 120 millió forintot szedtek össze.
Arról, hogy a Klubrádió a 95.3 MHz-es frekvenciával kapcsolatos pályázat decemberben meghozott eredményét jogi úton támadta meg, a szóvivő kijelentette: a médiatanács vállalja döntését a bíróság előtt, hiszen annak alátámasztására minden formai és tartalmi adat rendelkezésre áll.
„A baj az, hogy nemzetközi színtéren terjedtek a vádak”, miszerint a médiatanács elhallgattatta a Klubrádiót – tette hozzá Kiricsi Karola, kifogásolva, hogy például az Európai Bizottság sajtószabadságot vizsgáló munkacsoportja előtt sem tudta szakmai érveit kifejteni a magyar hatóság.
Az MSZP szerint a Klubrádió "betiltását" a Fidesz megrendelésére "pártszolgálatosok" hajtották végre - közölte Nyakó István szocialista országgyűlési képviselő kedden. A szocialista politikus hangsúlyozta: a médiatörvényt a Fidesz találta ki és fogadta el, ezért "hihetetlenül szánalmas és képmutató azzal házalni a szabad világ aggódó közvéleménye előtt, hogy ez a Fidesz-diktátum köti az azt kiagyalók kezét, akkor amikor sorra buknak ki a sajtószabadságot sértő következményei".
Nyakó István hozzátette: a médiatörvény következményeként a médiatanács elnökét és tagjait a Fidesz delegálta, "tehát ma a magyar sajtót fideszesek felügyelik, és a közszolgálati médiát pedig irányítják is". Ez a testület döntött arról, hogy "az egyetlen közéleti politikai műsorokat sugárzó nem kormánypárti magyar rádió ne szólhasson tovább" - tette hozzá.
atv.hu / MTI

