Nem teljesen igazságos, hogy a hallgatói szerződésről szóló rendelet értelmében a frissen végzett hallgatóknak a képzési idejük kétszeresét kell Magyarországon tölteniük, miközben két azonos képzésidejű diploma között meglehetősen nagy eltérés mutatkozik abban a tekintetben, hogy az az államnak mennyi pénzébe kerül – ezt a HÖOK elnöke mondta kedden az ATV Start-ban.
Nagy Dávid szerint ugyanakkor joggal várja el a társadalom, hogy a hallgatók a tandíjmentesen szerzett diplomájukat valamelyest itthon, a magyar társadalom számára is kamatoztassák, azonban ezt nem az eltávozók büntetésével kell elérni, hanem meg kell teremteni Magyarországon a boldogulás feltételeit.
Nagy Dávid azt is elmondta, továbbra is várják a kormány magyarázatát arra vonatkozóan, hogy mi alapján határozzák meg az állami képzés keretszámait.
atv.hu / J. I

