A szombati tüntetés résztvevői közül sokan nem Orbán Viktorért, nem a kormányért, hanem Magyarországért mentek el a Békemenet demonstrációjára – erről Kéri László beszélt az Egyenes Beszédben. Hozzátette: sokan érezték úgy, hogy alaptalan támadások érték az országot, ugyanis ez az üzenet harsog hetek óta a médiából. A politológus szerint most is az történt, hogy az olyan hívószavakra, mint „a nyugat nekünk adósunk”, sokan mozgósíthatók, és erre mindig számíthat a kormány. Kéri László úgy látja, a szombati tüntetés válasz a január 2-ai Opera előtti demonstrációra, és a saját oldalnak is egy üzenet. A politológus szerint az utóbbi időben sok jel utalt arra, hogy a kormány mögött már nincs akkora támogatás, ilyen körülmények között jól jön egy ilyen demonstráció, és a Fidesz vezetésének sem esett rosszul, hogy megszerveztek egy ilyet helyettük.

Kéri László szerint 2012 sokban hasonlíthat majd 1992-re, amikor 17 nagytüntetés volt. A háttérben is hasonló dolog áll: akkor is, és most is azt lehet látni, hogy az ellenzék még keresi önmagát, a kormány pedig kezdi elveszteni az arcát, de még vannak támogatói. A szakember szerint bele kell törődni, hogy idén az utcán fog folyni a politizálás, a politika hagyományos színpada, a Parlament kiüresedett, és nem marad más hely, mint az utca. Kéri László szerint ez rendben van, mindenki vonuljon, amiért akar, amíg nincsenek összetűzések, addig ez mindenkinek használ.

További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.

atv.hu