A köztársasági elnök egy szerdai rádióinterjúban visszautasította a plágiumvádakat. Szerinte a doktori disszertáció ominózus 180 oldala a mindenki – így Georgiev számára is elérhető törzsanyagon alapul, a fennmaradó 35 oldalnyi anyag pedig a saját munkája.
A hvg.hu szerint azonban nemcsak a 180 oldal, hanem további 17 sem Schmitt Pál munkája. A gazdaság szerepe című fejezet egy német sportszociológus, Klaus Heinemann egyik tanulmányából származik. Így eddig a disszertáció 215 oldalából 197-ről derült ki, hogy nem Schmitt Pál írta le először az ezeken található szövegeket.
A közrádiónak adott interjúban Schmitt azt mondta: dolgozata megfelelt az akkori követelményeknek. 1992-ben még egy 1983-as rendelet tartalmazta a kisdoktori disszertációk követelményeit. A szabályokat ugyan 1993-ban megváltoztatták, de az alapkövetelmények gyakorlatilag ugyanazok maradtak.
Bazsa György, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság elnöke szerint egy disszertáció nagyobb részének, vagy legalábbis felének a szerző saját munkájának kellene lennie, bár ez intézményfüggő is.
A dolgozatban egyébként több helyen is félrefordítások vannak, előfordul, hogy egyes sportágak megnevezései sem pontosan szerepelnek. A dolgozat végén, a következtetések részben olvashatók Schmitt Pál elképzelései az olimpiák programjáról. Ebben található az a javaslat is, hogy egy sportoló, ugyanazon az olimpián ne nyerhessen több érmet. Ha ezt megfogadták volna, akkor 1992 óta 19 magyar éremmel lenne kevesebb. Érthetetlen, vajon ezt miért akarhatta Schmitt Pál.
Közben egy Heves megyei fideszes képviselő a blogján vette védelmébe a köztársasági elnököt. Oroján Sándor ír a közös Európai Parlamenti szaunázásokról, Schmitt közvetlenségéről. Kerestük Oroján Sándort is, aki nem akart nyilatkozni. Azt mondta: mindent leírt a blogján.
További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.
atv.hu

