A napilap pénteki számában megjelent cikk szerint ennek ellenére a politikus nem tagadja, hogy a kormánynak szánt előterjesztés nem minden pontjával ért egyet. Hangsúlyozta, hogy a forrásmegosztási törvény módosítását nem tartja reálisnak.
A kerületeknek a főváros számításai szerint öt százalékkal kevesebb bevételük származik az iparűzési adóból, ami a nagyobb önkormányzatoknál 500-600 millió forintos veszteséget jelent a 15-20 milliárdos költségvetésükből. A forrásmegosztás módosítása egymilliárd fölé tornázná ezt a hiányt. Ennyi pénzt nem lehet kigazdálkodni - mondta. Rogán Antal különvéleményét Tarlós István főpolgármester az előterjesztés mellé csatolt kísérőlevélben rögzítette - ismerteti a lap.
A napilap információi szerint a kormány egyelőre nem tárgyalta a fővárosi javaslatokat, amelyek között a forrásmegosztás újragondolása mellett a 32 milliárd forintos normatíva zárolásának feloldását, további húszmilliárd forint állami támogatást, valamint a közlekedési adó bevezetéséhez való hozzájárulást és az egységes fővárosi parkolási rendszer felügyeletét kérik a kabinettől.
Az előterjesztést éppen egy hete küldték meg a kormánytagoknak, valamint a döntésben érintett minisztériumi munkatársaknak. A kabinet azonban még nem ért rá foglalkozni a fővárosi közlekedési cég küszöbönálló csődjével - olvasható a Népszabadságban.
Egyébként a BKV finanszírozásáról döntés születhet a Fővárosi Közgyűlés január 25-i ülésén, miután a múlt szerdára tervezett, elnapolt rendkívüli közgyűlés után Tarlós István főpolgármester, Bagdy Gábor és György István főpolgármester-helyettesek újra benyújtották az erre vonatkozó előterjesztésüket.
A budapest.hu-n olvasható dokumentum több ponton is változott az egy héttel korábbi verzióhoz képest. Így a határozati javaslatok között megjelent, hogy a főváros nem akarja ritkítani a BKV-járatokat, kikerült viszont a jegyáremelés lehetősége.
Döntés születhet arról is, hogy a főváros 9 milliárdos tulajdonosi kölcsönt biztosít a cégnek április 30-i visszafizetési határidővel, valamint további 6 milliárdos közszolgáltatási ellentételezést fizetnek a BKV-nak.
Az előterjesztés bemutatja a BKV helyzetét, a megtett hatékonyságjavító intézkedéseket, és elemzi a fővárosi hatáskörben megtehető lépéseket is.
atv.hu / MTI / hvg.hu

