Lengyel az ATV Start-ban azt mondta, Orbán Viktor csapdába került, így mindenképp engednie kell az Uniónak. Ha ugyanis Orbán bármely kulcskérdésben ragaszkodik álláspontjához, a tárgyalások abban a pillanatban megszakadnak, ez pedig nagy valószínűséggel államcsődhöz vezet. Ezért a közgazdász úgy véli, Orbánnak nincs más választása, mint egy teljes gazdasági- és politikai fordulat, a kérdés csupán az, hogy ennek az élére áll és néhány minisztert feláldozva elindul egy teljesen ellentétes irányba, vagy pedig alkudozik ugyan, de hétről hétre engedményeket tesz az Európai Uniónak.
Mindenesetre a közgazdász szerint Orbánra saját pártjának képviselői, illetve nemzetközi szinten a néppárti politikusok is hatással lehetnek.
atv.hu / J. I

