A csepeli kettős gyilkosság két vádlottját hozták vissza csütörtökön a bűntett helyszínére. A bíróság kihelyezett tárgyaláson igyekezett kideríteni, hogy mi történt pontosan 2009. év elején.
Három évvel ezelőtt az első hírek még arról szóltak, hogy egy ismeretlen csuklyás fegyveres megölte az iskola igazgatóját, és egyik tanárát, a pedellust pedig meglőtte a kezén. Nem sokkal később a sérült pedellust vádolták meg a gyilkossággal. Igaz, ő ma is csuklyás támadóról beszél.
Ruttner György szerint az eddigi eljárásban, így a mostani helyszíni tárgyaláson sem merült fel olyan körülmény, amely a vádat igazolná a volt gazdasági igazgató esetében. Deme Gábort bűnsegédlettel vádolják. Az ügyészség szerint ő volt az, aki az ipari kamerák felvételeit rögzítő szerver alkatrészeit elvitte az iskolából, ezek a mai napig sem kerültek elő.
Ha ugyanis félelmében tüntette el az alkatrészeket, akkor nem büntethető a gyilkossággal kapcsolatban. Ha viszont már nem volt fenyegetve, akkor legfeljebb bűnpártolásért ítélhető el, amiért nem olyan súlyú büntetés jár – mondta a férfi ügyvédje.
atv.hu

