A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium az állami ünnepségekre hivatkozva egy teljes hétre közterület foglalási engedélyt kért és kapott Budapest kiemelt közterületeire. A szokásos állami ünnepségek helyszínei, a Nemzeti Múzeum környéke és a Kossuth tér mellett idén nyolc másik helyszínre is igényt jelentettek be. Lefoglalták a Ferenciek terét, a Március 15-e teret és az Erzsébet hidat, valamint a Képviselői irodaház környékét; a Várba vezető utat, az I. kerületi Horváth kertet, továbbá a Nemzeti Színház és a Művészetek Palotája környékét is. Az engedélykérelemben az is szerepelt, hogy a felsorolt közterületeket a kormány 2013-ra és 2014-re is szeretné lefoglalni.
atv.hu

