Ha megnézzük a miniszterelnök beszédét, akkor látszik, hogy Orbán Viktor végighazudta az egészet - mondta Harangozó Tamás, aki szerint nem az a legnagyobb baj, hogy ezt tudatosan tette, hanem az, hogy el is hitte, amit mondott. Az MSZP-s képviselő szerint nem igaz, hogy nem érte kritika az Alaptörvényt, mert például a bírák nyugdíjazásáról szóló paragrafust is kifogásolták az Unióban. Egyre kevesebben hiszik el azt, hogy az Unió megtámadja Magyarországot. Ezt a szituációt Orbán Viktor és a kormány idézte elő, és a vége akár több ezer milliárdnyi büntetés és támogatás elmaradása lehet, mert az Orbán-kormány működése miatt az egész magyar népet komoly retorziók érhetik. Schmitt Pál doktori disszertációjáról Harangozó Tamás elmondta: a dolog szánalmas. Van egy bizottság, aminek el kell döntenie, hogy Schmitt Pál valóban másolta-e a dolgozatát, de ha igen, akkor egy lehetőség van, a köztársasági elnöknek le kell mondania - tette hozzá Harangozó Tamás.
További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.
atv.hu

