A hvg.hu-n szerdán jelent meg, hogy Schmitt Pál 1992-ben írt doktori disszertációjának nagy része szinte szóról szóra megegyezik egy bolgár sportkutató által még a nyolcvanas években írt tanulmányának szövegével. A köztársasági elnöki hivatal közleményében cáfolta a plágiumgyanút. Szerintük az államfő és a bolgár Nyikolaj Georgijev barátok voltak és egy forrásból írták disszertációjukat.
Továbbra sem tudni, pontosan mi volt a forrás, amelyből Schmitt Pál dolgozott, és miért nem hivatkozott rá. A köztársasági elnöki hivatalhoz záporoznak a kérdések, de a szerda esti közlemény óta nem reagáltak, pedig politikusok szerint kellene.
„Éreznie kell, hogy nagyon nagy a tét”- fogalmazott Molnár Csaba. A Demokratikus Koalíció alelnöke szerint ez az elmúlt 22 év legsúlyosabb bizalmi válsága, amely köztársasági elnököt érint. „Schmitt Pálnak itt a nagy lehetőség, hogy bizonyítsa személyes tisztességét és erkölcsiségét, azzal, hogy távozik a tisztségéből”- mondta Molnár.
Az LMP is azt várja, hogy Schmitt Pál kiáll, és tisztázza magát. „Egy köztársasági elnöknek makulátlannak kell lennie, még akkor is, ha egy báb, de hát így, hogy egy ctrl c, ctrl v köztársasági elnöke van az országnak, így nem vehetnek minket komolyan”- vélekedett Vágó Gábor országgyűlési képviselő.
AZ MSZP-s Szanyi Tibor szerint a plágiumgyanú nem a köztársasági hivatal, hanem Schmitt Pál személyes ügye, ezért úgy véli, neki kell megszólalnia. Szanyi Tibor szerint megkerülhetetlen Orbán Viktor és Fidesz felelőssége. „Számunkra érthetetlen, hogy az elmúlt órákban sem Orbán Viktor, sem a Fidesz nem védte meg az általa választott köztársasági elnököt, és ennek a hallgatásnak a politikában mi tudunk jelentőséget tulajdonítani”- mondta az MSZP-s politikus.
Szanyi Tibor azt mondta, hallott már olyan forgatókönyvről, amely Schmitt Pál esetleges távozása utáni helyzetről szól. Szerinte, ha az elnök nem tisztázza magát, le kell mondania.
A Republikon Intézet elemzője ugyanakkor érthetőnek tartja a Fidesz hallgatását.
„Válságkommunikációnak az egyik legfontosabb aranyigazsága az, hogy ha nagy baj van, akkor ne hazudj, és ha igaz, amit a hvg.hu kiderített, akkor egy dolgot tudnak tenni, ha nem akarnak hazudni, hogy nem mondanak semmit”- fogalmazott Ceglédi Zoltán, a Republikon Intézet elemzője. A szakértő szerint most annak az árát fizeti a Fidesz, hogy egy könnyen irányítható köztársasági elnököt választott.
További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.
atv.hu

