Magyar idő szerint csütörtök éjjel tárgyalt Washingtonban Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter Christine Lagarde-dal, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójával. A nemzetközi pénzügyi szervezetekkel folytatott tárgyalásokért felelős miniszter helyi idő szerint késő délután, magyar idő szerint késő éjszaka kezdte meg a megbeszélést az IMF székházában, az egyeztetést az IMF vezetője "hasznos eszmecserének" nevezte – olvasható az MTI közleményében.


Fellegi Tamás és Christine Lagarde

Az MTI 00:54-kor adta ki az első múlt időben fogalmazott címet az eseményről – „Lagarde és Fellegi egyetértett a bizalomerősítés és a fenntartható fejlődés fontosságában” –, amiből arra következtethetünk, hogy a tárgyalás feltehetőleg éjjel háromnegyed egy előtt véget ért.

Ennek pedig azért van jelentősége, mert Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott ma reggeli nyilatkozatában azt mondta, a tárgyalás befejezése óta még nem beszélt Fellegivel. Orbán fél nyolctól volt a rádió vendége, a riporter a 17 perces interjú elején rákérdezett a tárgyalásra:

Orbán Viktor a Kossuth Rádióban

Riporter: - Fellegi Tamás, a tárgyalódelegáció vezetője megszólalt, találkozott az IMF vezetőjével. Hát, együttműködésről szóló nyilatkozatokat mondott, valószínűleg lesz megállapodás, egymás kezébe csaptak. Önök beszéltek Fellegi miniszter úrral?

Orbán Viktor: - Folyamatos kapcsolatban vagyunk.

Riporter: - Miután végzett ezzel a tárgyalással, azután is?

Orbán Viktor: - Azután nem, de előtte igen, úgyhogy tudtam, hogy mi fog ott történni.

Szerettük volna megtudni, reggel óta beszélt-e egymással Orbán és Fellegi, ám eddig sem a miniszterelnök, sem a miniszter stábja nem válaszolt írásban (is) feltett kérdéseinkre.

További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.

atv.hu