A testület körlevelében számolnak be róla, hogy az Európai Parlament szerdán délután 3 órától tart vitát a magyarországi politikai fejleményekről. Az ülésen az EP-képviselők mellett felszólal José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke is. A vitában várhatóan szó esik a január 1-jén hatályba lépett magyar Alaptörvényről, a sarkalatos törvényekről és az Orbán-kormány egyéb intézkedéseiről.
A képviselők véleményt mondanak arról, hogy megfelelőek-e azok a Magyarországgal kapcsolatos intézkedések, amelyeket a Bizottság január 17-én, a plenáris vita előtti napon fog javasolni.
A Bizottság értékelése az előzetes információk szerint foglalkozni fog a Magyar Nemzeti Bank függetlenségével, a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárának 70-ről 62 évre történő leszállításával, valamint az adatvédelmi ombudsman hivatalának ügyével is.
Az Európai Parlament február 2-ai, brüsszeli ülésén a képviselők állásfoglalást is elfogadnak erről a témáról.
A vitára szerdán fog sor kerülni, míg a szavazásra február 2-án.
atv.hu

