Madár István, a portfolio.hu vezető elemzője szerint még nehéz megmondani, hogy konkrétan milyen esetleges megszorító intézkedéseket kell hoznia a magyar kormánynak az IMF-hitel feltételeként. Egyelőre ugyanis csak a „mínusz egyedik” előfeltételnél tartanak a felek, még nemhogy tárgyalási időpont nem lett kitűzve, az sem biztos, hogy lesz-e egyáltalán tárgyalás.
Az elemző szerint az IMF részéről jegybanktörvény és a stabilitási törvény módosítása lehet a feltétele annak, hogy asztalhoz üljenek. Előbbi a jegybanki függetlenség miatt fontos, utóbbi pedig az államadósság-szabály, és az egykulcsos adóbebetonozása miatt problémás.
Madár István szerint – bár az Európai Bizottság e tekintetben szigorúbb, mint az IMF
– a tárgyalásokon nem feltétlenül a megszorító intézkedésekről fognak szólni a
viták, inkább az intézményi, törvényi kérdések kerülhetnek ott is terítékre
(költségvetési tanács, bírók nyugdíjaztatása, adatvédelmi biztos). Ugyanakkor, ha a
gazdasági környezet, vagy a magyar növekedési kilátások romlanak, akkor erőteljesebb
megszorítások is elképzelhetőek.
Az elemző úgy véli, a fő kérdés most az, hogy a meglebegtetett előfeltételeket a kormány hogyan fogadja. Kedvező fejlemény, hogy az IMF elnökével való találkozás után Fellegiék közleménye békülékeny hangot ütött meg, és Orbán Viktor is úgy nyilatkozott, hogy az, amit az IMF kér, nem tér el attól, amit a kormány gazdaságpolitikája is célul tűzött ki. Ugyanakkor a miniszterelnök azt is mondta – ami Madár István szerint jogos észrevétel -, hogy eddig még nem készültek konkrét jogi szakvélemények a kifogásolt törvényekről.
Madár István megjegyezte: a kormány hitelességét erősíti, hogy a hiánycélt mindenáron tartani akarja. Szerinte a megegyezés egyik fontos eleme lesz az a „játék”, ami arról szól, hogy a kormány miként tudja úgy kommunikálni az IMF és az Európai Bizottság által támasztott feltételek teljesítését, hogy azok nem csorbítják Magyarország szuverenitását.
Samu János, a Concord makroelemzője szerint mindez nagy valószínűséggel jelentheti
az egykulcsos adó progresszívvá tételét, a válságadók csökkentését, valamint a
költségvetés kiadási oldalának faragását. Ezen kívül, tette hozzá, várhatóan a
tárgyalások tekintetében „szűkebb keresztmetszetet” jelentő, vagyis szigorúbb
Európai Unió által támasztott feltételek is szerepelnek majd az IMF listáján.
Samu János kiemelte: a költségvetés rendbetétele kapcsán a magyar kormány nem most
végzi az első kapavágást - 2006-től már számos szükséges intézkedést meghoztunk –,
ezért szerinte nem kell olyan durva megszorításokra számítani, mint például Romániában (ahol többek között 25 százalékkal csökkentették a közalkalmazottak bérét, valamint 15 százalékkal a nyugdíjakat és a munkanélküli juttatásokat.) Az elemző kiemelte: nálunk már megszűnt a 13. havi nyugdíj, és inflációkövető az indexálás – ezért sokkal inkább a rokkant-nyugdíjak és a korhatár előtti nyugdíjak felülvizsgálatának gyorsítása, és esetleg a korhatár emelése jöhet szóba ezen a területen. Ami a közszférát illeti, a napokban nyilvánosságra került több mint 6 ezer fős elbocsátás szintén a kiadáscsökkentés érdekében tett lépés – jegyezte meg Samu János.
További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.
atv.hu / Sebestyén István

