Nem írta alá Majtényi György történész főiskolai tanári kinevezését Orbán Viktor - írta kedden az Index. A lap emlékeztet arra, hogy bár a főiskolai tanárok miniszterelnöki kinevezése formalitás, Orbán Viktor decemberben mégis megakasztotta az eljárást, ráadásul az említett oktató éppen az Orbán-kormány intézkedéseit többször bíráló Majtényi László volt adatvédelmi biztos, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet vezetőjének fia.

"Vannak még a tavalyi esztendőről áthúzódó kinevezési ügyek, és ezeket a kinevezési ügyeket le fogjuk zárni, mindenkitől nyugalmat és türelmet szeretnék kérni" - fogalmazott a Majtényi György (a volt adatvédelmi ombudsman fia) kinevezésével kapcsolatos kérdésre Szijjártó Péter szerdán az m1 Ma reggel című műsorában.

Az Index azt írta, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium még szeptemberben terjesztette elő a főiskolai kinevezéseket, az erről szóló miniszterelnöki határozat megjelenésére szokatlanul sokáig, december 14-ig kellett várni, a 64 fős listán Majtényi György neve azonban nem szerepelt.

A Demokratikus Koalíció közleményben reagált Majtényi Gábor történész főiskolai tanári kinevezésének megtagadásáról: "A főiskolai és egyetemi tanárok kinevezésének miniszterelnöki, illetve köztársasági elnöki megerősítése olyan formális gesztus, amely a jogalkotó szándéka szerint a tisztség fontosságát és megbecsültségét hivatott hangsúlyozni. A felsőoktatási autonómia elvéből következően a kinevezésben az érdemi döntés joga a tanári pályázatot elbíráló intézményi szenátust illeti meg. A rendszerváltás óta nem volt példa  arra, hogy a miniszterelnök vagy a köztársasági elnök e formális jogával visszaélve megtagadta volna valemly felsőoktatási intézmény tanári kinevezésének megerősítését, ha a jelölt a törvényes feltételeknek megfelelt és pályázatát az intézményi szenátus támogatta.

Orbán Viktor miniszterelnök az egri főiskola szenátusának egyhangú döntése ellenére - bármit is mszatoljon Szííjártó Péter kormányfői szóvivő - megtagadta Majtényi Gábor történész főiskolai tanári kinevezésének aláírását. A miniszterelnöki önkény, a felsőoktatási autonómia elvének semmibevétele önmagában is elég ok lenne arra, hogy a Demokratikus Koalíció a leghatározottabb tiltakozását jelentse be. Az esetet azonban az a tény teszi egyszerre szánalmassá és nevetségessé, hogy a történész az Operaház előtt tartott január 2-i kormányellenes tüntetés legnagyobb hatású szónokának, Majtényi László volt adatvédelmi biztosnak a fia. A Demokratikus Koalíció felháborítónak tartja, hogy a kormányfő egy formális jogot önkényesen kiterjesztve, azt a kicsinyes bosszúállás eszközévé alacsonyítja le - írta a pártkommüniké.

További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.

MTI / hvg.hu