Kötelezettségszegési eljárást indít Magyarországgal szemben az Európai Bizottság az adatvédelmi ombudsman hivatalának megszüntetése miatt - az Origo információi szerint ezt Viviane Reding, a bizottság alapjogi biztosa informálisan már tudatta a magyar kormány tisztségviselőivel.

Az alapjogi biztos még december közepén írt levelet Navracsics Tibor igazságügyi és közigazgatási miniszternek, ebben az igazságszolgáltatás év végén levezényelt átalakítása, illetve a bírók 62 éves korukban történő kötelező nyugdíjazása mellett az adatvédelmi biztosi poszt megszüntetéséről is feltett kérdéseket. Az adatvédelmi ombudsman intézménye január 1-jével szűnt meg, Jóri András feladatait az újonnan felálló Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vette át, ennek vezetője a korábbi adatvédelmi biztos, Péterfalvi Attila lett.

Viviane Reding december 12-i levelében kérdések formájában fogalmazta meg aggályait az átalakítás miatt, a levél elküldését követő napokban pedig személyesen találkozott a magyar igazságügyi miniszterrel, amikor szóban is hangot adott kétségeinek. A biztos többször aggályosnak nevezte, hogy Jóri András adatvédelmi ombudsman az átszervezés miatt nem tudta kitölteni 2014-ig tartó hatéves mandátumát, miközben az unió hatályos adatvédelmi irányelve előírja, hogy a független adatvédelmi intézmények vezetői nem mozdíthatók el a hivatalukból megbízatásuk lejárta előtt.

Ugyanezzel az irányelvvel ütközik Reding szerint az is, hogy az új hivatal elnökét már nem a parlament választja, hanem a miniszterelnök javaslatára az államfő nevezi ki. Ez azért aggályos Reding szerint, mert az adatvédelmi felügyelet működésének teljes függetlenségét garantálni kell.

Navracsics Tibor a személyes találkozó után december 16-án írásban is válaszolt Viviane Redingnek, arra hivatkozott, hogy Jóri András két nappal a törvény zárószavazása előtt maga jelezte, hogy nem kíván az új hivatal vezetője lenni. Emellett hivatkozott arra is, hogy az adatvédelemmel kapcsolatos feladatokat az EU legtöbb országában is az új magyar hatósághoz hasonló intézmény látja el, amely véleménye szerint ráadásul erősebb hatáskörökkel bír, mint a korábbi ombudsman - joga lesz például pert indítani, bírságot kiszabni, illetve saját költségvetési fejezete lesz.

Viviane Reding az Origo információi szerint szóban már jelezte Navracsics Tibornak, hogy Brüsszel "nem tud engedni" az adatvédelmi hivatal függetlenségének ügyében. A korrekt eljárás az alapjogi biztos szerint az lett volna, ha Péterfalvi Attila jelölése előtt a miniszterelnök hivatalosan is felajánlja az új pozíciót Jóri Andrásnak, és csak azután jelöli saját emberét, ha az ombudsman a felkínált lehetőséget nem fogadja el. Mivel azonban ez nem történt meg, Reding minimális elvárása az lett volna, hogy Navracsics egy lemondó nyilatkozatot csatol Jóri András aláírásával, nem pedig egy interjúra hivatkozik.

Ha a kötelezettségszegési eljárás valóban elmarasztalja Magyarországot az adatvédelmi biztos miatt, valószínűleg módosítani kell majd a vonatkozó jogszabályon, illetve az annak nyomán megvalósult gyakorlaton. Az Európai  Bíróság egy tavalyi ítéletében a magyarhoz hasonló eset miatt marasztalta el Németországot, amiért állami felügyelet alá vonták a tartományi adatvédelmi hatóságokat.

Az Origónak már december elején arról beszélt több kormányzati forrás is, hogy brüsszeli tárgyalásaikon több alkalommal is jelezték uniós tisztségviselők, hogy "tele van a hócipőjük Magyarországgal". A lap kormányzati forrásból is megerősített információi szerint olyan is akadt, akit arról tájékoztattak, hogy az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso személyesen adott ukázt a felügyelete alatt dolgozó biztosoknak, hogy tartsák "erős nyomás alatt" a magyar kormányt.

Csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.

Origo