Hoffmann Rózsa azt mondta, mindenki bejuthat a felsőoktatásba, aki elér legalább 240 pontot. Azt mondta: azért emelték a pontszámot kétszázról kétszáznegyvenre, mert magasabb fölkészültséget várnak a hallgatóktól.

   

Felsőoktatásba felvett hallgatók száma a finanszírozási forma szerint


A három finanszírozási formáról kifejtette: mintegy 34 ezer hallgatónak száz százalékban fizeti majd az állam a tanulmányi költségét, 15.550 hallgató esetében pedig a képzési költség mintegy felét fedezi majd. A harmadik kategóriába azok tartoznak, akik nem kapnak állami ösztöndíjat, nekik elindul a diákhitel 2., amely "komoly állami kamatgaranciával" fedezi az érintett hallgatók tanulmányait - ismertette.

Az államtitkárnő hozzátette: akik már egyetemisták vagy főiskolások, azok az eddigiekhez képest változatlan föltételekkel folytathatják tanulmányaikat.

Csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.

atv.hu / MTI