Az IMF-fel való tárgyalások vezetője szerint „a kormány tisztában van a helyzet komolyságával és azzal, hogy mi a tét”. A politikus hangsúlyozta: a kulcsprobléma továbbra is az államadósság. „Óriási erőfeszítéseket fogunk tenni az államadósság csökkentéséért” – fogalmazott. Szerinte az elmúlt másfél évben az államadósság „komolyan csökkent, de a forintárfolyam alakulását látjuk, nem dugjuk a fejünket homokba”.

A kormány szándéka az – hangsúlyozta a politikus –, hogy gyors megállapodást érjen el az IMF-fel. Közölte: január 18-án az IMF-igazgatóság tárgyal Magyarországról. (Irina Ivascsenko, az IMF budapesti képviselője ennek pont az ellenkezőjét állítja – Sz. P.) Ezért is fontos, hogy a jövő heti washingtoni előkészítő tárgyalások minél hatékonyabbak legyenek – vélte Fellegi. „Gyors megállapodásra törekszünk” – tette hozzá, egyúttal arra kérve az újságírókat, hogy ebben a kérdésben az ő szavaira figyeljenek.

Fellegi azt mondta: a magyar kormány „mindenféle aggályt” kész megtárgyalni és nem célja a jegybank függetlenségének fölszámolása. Épp ezért a jövő heti útra elkíséri őt Washingtonba Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

A Reuters kérdésére Fellegi úgy reagált: az Európai Unió tizenöt, a jegybanktörvényre vonatkozó javaslatából tizennégyet beépítettek a módosító indítványokba. Hozzátette: ha valamilyen konkrét fölvetés merül föl, azt a kormány „hajlandó megtárgyalni”.

Ugyancsak egy újságírói kérdésre Fellegi azt felelte: a forint árfolyamának alakulásában a rémhírterjesztés és a találgatások is szerepet játszottak, de most ezek el lettek oszlatva.

A Bloombergnek felelve a miniszter azt mondta: ő nem tud olyan igényt, hogy a magyar gazdaságpolitikát gyökeresen át kellene alakítani.

Az atv.hu három kérdést tett föl a tárca nélküli miniszternek. Elsőként arra voltunk kíváncsiak, hogy a magállapodásra irányuló verbális szándéka mennyiben koherens Orbán Viktor miniszterelnök azon, a Kossuth Rádióban december 30-án tett kijelentésével, hogy a megállapodás „nem húsbavágóan” fontos? Fellegi úgy reagált, hogy a miniszterelnök szavai nem mondanak ellent annak, amit ő mondott. „Szükségünk van a megállapodásra, mi ennek minden feltételét biztosítani kívánjuk”- tette hozzá. Arra a kérdésünkre, hogy miért Karvalits Ferenc jegybanki alelnök és nem Simor András elnök utazik Washingtonba, nem kaptunk választ. Harmadik kérdésünk úgy szólt, hogy inog-e Matolcsy György széke, különös tekintettel a 322 forintos euróra? Fellegi azt válaszolta, hogy „a kérdés nem az én kompetenciám, de folyamatosan egyeztetek Matolcsy Györggyel”.

A sajtótájékoztatón Giró-Szász András a francia külügyminiszter Magyarországgal kapcsolatos kijelentéseiről szólva elmondta, hogy Alain Juppé azt nem az állami TV-nek, hanem egy internetes televíziónak adta.

A kormányszóvivő újságírói kérdésre azt is mondta: „Magyarország ma nincs államcsődközeli helyzetben”.

A sajtótájékoztató legvégén Giró-Szász közölte: a magyar kormányzatnak rendkívül fontos a szólásszabadság kérdése, így kezdeményezik az Országgyűlésnél, hogy mindenki részesüljön közkegyelemben, aki ellen az LMP december 23-i odaláncolásos akciója során eljárás indult.

Csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.

atv.hu, Szegő Péter