Nem tudtam, hogy pontosan milyen konkrét feltételek mellett lehet alkalmazni külföldi orvosokat - mondta Szócska Miklós, azzal kapcsolatban, hogy egy, a Nemzetgazdasági Minisztérium által kiadott rendelet szerint a magyar orvosok átlagos fizetésének kétszeresét, legalább havi 240 ezer forint bért kell adni a harmadik országból Magyarországra érkező orvosnak Az egészségügyi államtitkár hozzátette: „ha lenne ennyi pénz, azt a magyar orvosoknak adnám”. A rezidensekkel való tárgyalásokkal kapcsolatban Szócska Miklós elmondta: az év végén kiderült, hogy többletforrások állnak rendelkezésre, és erről tudtak tárgyalni a fiatal orvosokkal. A vállalt 200 ezer forintos nettó fizetésről az államtitkár elmondta: több, mint 600 rezidens már ennyi fizetést kap. A megmaradt 27 milliárdról Szócska Miklós elmondta: hatékony gazdálkodással és átszervezéssel el szeretnék érni, hogy további forrásokat tudjanak felszabadítani.
atv.hu

