Miközben a színpad közelében gyülekeznek az új alkotmány életbelépése ellen demonstráló békés tüntetők, néhány méterrel arrébb, az Oktogonnál ellentüntetők gyülekeztek hétfőn. Hamarosan akcióba is léptek. A Jókai utcai MSZP székházból érkező politikusokra támadtak rá először.

Alig 1-2 órával később két MSZP-és képviselőre ismét rátámadtak, az arcukat fekete sapkával és sállal eltakaró, a kormányellenes tüntetők ellen tüntető maszkos tüntetők.

A szocialisták szerint a rendőrség szó nélkül egymásra engedte a tüntetőket. „Sem kordon, sem rendőrsorfal nem volt. A rendőrség 40 percen át tűrte, látta, hallotta, hogy molesztálja ez a pár briganti a békés demonstrációra érkezőket” – számolt be az ATV Híradónak Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja.

Nem sokkal ezután már az újságírókat és az operatőröket is inzultálták az arcukat eltakaró ellentüntetők. Az ATV stábját is lökdösték, és megpróbálták operatőrünk kezéből kiverni a kamerát. A rendőrök nem avatkoztak közbe, nem igazoltatták az agresszív, lökdösődő sísapkásokat. Sőt, inkább az újságírókat figyelmeztették: „miért kell az arcukba mászni kamerával?”

Pedig éppen decemberben fogadta el a parlament azt a módosítást, hogy szabálysértésnek számít, ha valaki eltakarja arcát egy tüntetésen vagy egy sportrendezvényen. Igaz, csak csütörtökön lép hatályba az új rendelkezés.

Az LMP szerint két aktivistájukat is megverték az arcukat eltakarók. Azt mondják: a rendőrség nem lépett fel a szélsőséges, agresszív ellentüntetőkkel szemben, noha elegendő létszámban voltak a helyszínen.

Amíg bent Schmitt Pál az új alaptörvény fontosságáról beszélt, addig a hivatalos tüntetés vége után ismét több ezren gyűltek össze az Operaház előtt. Folyamatosan érkeztek a rendőri erők, több sorban álltak fel az állami vezetők védelmére.

A tüntetők hangos fújolással várták, hogy az ünnepség résztvevői kijöjjenek.  Egy-két vendég még a főbejáraton próbálkozott, utána az Operaház oldalsó kijáratain hagyták el az épületet.

Kövesse az atv.hu híreit a Facebookon és a Twitteren is.

atv.hu