Kónya pozitívan értékelte, hogy bár a civil és a politikai élet több ismert személyisége is főszereplőjévé válhatott volna a demonstrációnak, végül mindenki, így például Gyurcsány Ferenc is megértette, hogy az összefogás fontosabb, és most nem nekik kell a nyilvánosság előtt az első sorban szerepelniük.

Az MSZM vezetője szerint a továbbiakban el kell kezdeni az ellenzéki kerekasztal szervezését, amely azonban rengeteg munkát igényel, hiszen mint mondta, nem elég szembe menni a jelenlegi, Orbán-vezette hatalommal, hanem megfelelő alternatívákat kell nyújtani. Kónya úgy véli, a Magyar Szolidaritás Mozgalom alkalmas lehet arra, hogy ezt a szervezést koordinálja és a munkában vezető szerepet vállaljon.

Ami a demonstrálókat ért atrocitásokat illeti, Kónya azt mondta, érthetetlen, hogy a rendőrség miért nem lépett fel már korábban határozottan az ellentüntetőkkel szemben, holott erről előzetesen is egyeztettek.

Kónya szerint egyébként a Jobbik szavazótáborában is nagyon sok olyan értékes ember van, akiknek támogatására számítanak az elkövetkezendőkben, mint mondta, egy jelentős részben valójában demokraták, csak csalódtak azokban a pártokban, akik ezt képviselték. Viszont magával a párttal nagyon nehéz együttműködni, mert amint ez megtörténik, fennáll a veszélye, hogy a demokratikus erő egy jelentős részét elveszíthetik – vélekedett az MSZM vezetője.

Kónya továbbá leszögezte, maga a mozgalom semmiképp nem fog párttá alakulni, a kérdés, hogy a jelenleg szerveződő együttműködés, vagy egy teljesen új párt mögé fognak-e majd beállni.

Kövesse az atv.hu híreit a Facebookon és a Twitteren is.

atv.hu / J. I