Ez ugyanis azt jelenti a volt diplomata szerint, hogy nincs meg az a személyes kapcsolat, az a bensőséges, baráti viszony, ami ezeket az ügyeket segíthetné rendezni a háttérben.

Egyébként pedig az egy rettenetes dolog, hogy Magyarország a nemzetközi sajtóval levelezget, ezt a harcot így nem lehet megnyerni, hiszen a kritikákra megfogalmazott válaszlevelek rendszerint hatástalanok, és csak a konfliktusra hívják fel a figyelmet – jegyezte meg Simonyi, aki szerint az a tény, hogy Mark Palmer, Magyarország egykori washingtoni nagykövete és Kurt Volker, volt amerikai NATO-nagykövet is megszólalt a magyar demokrácia kérdésében jól mutatja, hogy a republikánusok is egyértelműen a jelenlegi demokrata kormánnyal azonos álláspontot képviselnek.

Simonyi az Amerikával folytatott vitát megdöbbentőnek tartja, mert mint mondta, Orbán Viktor nagyon sokat köszönhet Amerikának, amiért a rendszerváltás idején felemelte a szavát Orbán és az akkori ellenzékiek mellett.

Amerika persze nem tudja megoldani Magyarország problémáit, de ha nemzetközileg elszigetelődünk, úgy bizonyos nemzetközi gazdasági kérdésekben nagyon nehezen tudunk majd támogatást szerezni, márpedig támogatásra feltétlenül szükségünk lesz – mutatott rá a volt diplomata. Hozzátette, ha Magyarország Észak-Korea útja helyett a felemelkedés, és a nyugat-európai gazdaságokba való teljes integráció útját szeretné járni, akkor mindenképp meg kell állapodnunk az Unióval, illetve az IMF-fel, ehhez viszont szükség lesz arra, hogy bizonyos vezető hatalmak, mint az Egyesült Államok ebben Magyarországot támogassák.

Kövesse az atv.hu híreit a Facebookon és a Twitteren is.

atv.hu / J. I