2012.01.03. 06:20
Hétfőn nyílt meg a nagyközönség előtt az új alaptörvény hatályba lépésének alkalmából a Hősök, királyok, szentek című kiállítás a Nemzeti Galériában. A tárlaton több mint száz történelmi tablót, portrét és dokumentumot állítanak ki, és itt mutatják be a nagyközönségnek először az alaptörvény illusztrálására készített festményeket is.
A nagy vihart kavart Lovasroham című festmény - az alaptörvény illusztrációjaként készíttetett képeket is kiállították a Nemzeti Galériában. A reprezentatív tárlat emellett a 19. századi historikus festészet jól ismert alkotásait vonultatja fel, mint például Munkácsy Mihály alkotását, a Honfoglalás című festményt, amelyet kifejezetten erre az alkalomra hoztak át a Parlamentből a galériába. A kiállítás a Himnuszból és a Szózatból vett idézetekre épül - festményeken, szobrokon, kódexeken és kéziratokon keresztül, történeti kísérőszövegekkel mutatja be a magyar nép elmúlt 1100 évét.
Orbán Viktor beszédet mond a Nemzeti Galériában
A 84 műtárgyból álló anyagban neves művészek alkotásai kaptak helyet, emellett több, a magyar államiság szempontjából nagy jelentőségű dokumentumot is felvonultatnak. Így például az Admonti-kódex-et, Werbőczy Tripartituma-t, a Pragmatica Sanctio-t, és az 1949-es alkotmány Rákosi által szignált példányát. A korszerű világítástechnikának és installációknak köszönhetően ilyen formában eddig nem láthatta a műtárgyakat a közönség. A kiállítás augusztus 26-áig látogatható.
atv.hu