Mint megírtuk, ma estére kormányellenes tüntetést szervezett az Operaházhoz több ellenzéki párt és civil szervezetek. A közös megmozdulásra azonban a neonáci harcunk.com ellentüntetést szervez.
"A Demokratikus Koalíció mély fájdalommal veszi tudomásul, hogy az Orbán-rezsim áldatlan tevékenysége miatt megszűnt a Magyar Köztársaság. A Fidesz és a KDNP felszámolta a demokráciát és a jogállamot Magyarországon. A többpártrendszer, az alkotmányosság, a parlamenti demokrácia, az emberi jogok hívei ezért mostantól új harcmodort választanak" - írja a január 2-i, Operaház elé tervezett kormányellenes tüntetésről szóló közleményében a Demokratikus Koalíció. Az új alaptörvény életbelépésének tiszteletére rendezett gálaest idejére meghirdetett megmozduláson egyébként az MSZP, az LMP, valamint a 4k! és a Szolidaritás Mozgalom is jelezte részvételét.
"Odabent az Orbán-kormány a tákolmányát fogja úri murival ünnepelni. Mi, demokraták pedig ezzel a tüntetéssel fejezzük ki, hogy a ’89-es Alkotmányban, a demokratikus intézményekben, az egyenlő jogokban, az igazságos Magyar Köztársaságban hiszünk" - rögzíti a közlemény.
A DK szerint Orbán Viktornak köszönhetően Magyarország politikai, pénzügyi és morális válságban van. "Változtatnunk kell! Üzenjünk együtt a rezsimnek, hogy mi, a demokraták vagyunk többen. Arra buzdítjuk a Demokratikus Koalíció tagjait és szimpatizánsait, vegyenek részt a január 2-ai tüntetésen, hogy 2012 valóban az elrugaszkodás éve lehessen! Lesz még Magyar Köztársaság!" - zárul a közlemény.
A Magyar Szolidaritás Mozgalom közleménye arra hívja fel a figyelmet, hogy minden eszközzel és minden fórumon vigyék hírét a ma esti tüntetésnek. "Ne szégyelljétek a jelenlegi rendszerről alkotott véleményeteket, mert a kormány sem szégyenkezik, amikor jogaitokat a ti pénzeteken tapossa meg! Tehát minden lehetséges helyen és eszközzel terjesszétek a hétfői tüntetést!"- írják a szervezők, akik egy SMS szövegét is megadják, amit tovább lehet küldeni az embereknek. A szocialisták pedig sajtótájékoztatón jelentették ki, hogy nem kívánnak rárontani az Operaházban megrendezendő gálaestre érkező vendégekre, csupán sokaságuk megmutatásával kívánják elérni, hogy a kormány hagyjon fel jelenlegi politikájával.
"Ha nem tetszik, hogy hazánk kirablói, a tömegbelövetők, Gyurcsány, az új SZDSZ (LMP), a drogpártiak, a cigánybűnözők istápolói, a homokosok és a néger bevándorlók védelmezői, a szabadkőművesek, a magyargyűlölők, a cionisták, a kommunisták egyszóval a magyarok esküdt ellenségei elfoglalják az utcát, akkor ücsörgés és parlamenti szájtépés helyett gyere ki az Operához" - szólít fel a neonáci harcunk.com, amely az ellenzéki megmozdulás előtt fél órával, 18 órára hirdette a kezdést. A lap szerint a tüntetéshez csatlakozott az Új Magyar Gárda is, míg Budaházy György a megmozdulás kapcsán azt pedzegette, hogy Gyurcsányék ellenében inkább a jelenlegi hatalom mellé kellene állniuk. „Mégis csak sok, hogy Gyurcsány szabadon garázdálkodhat. Lehet, itt lenne az ideje, hogy a radikális pártunk megmozduljon és elállja az útját a híres "demokratáknak", ahogy nekünk a gyurcsány-droidok 2007-ben. Nem Orbán védelmében, csak úgy, hogy ne vonulgassanak. Nehogy már a nyúl vigye a puskát!”- írja a börtönből néhány hónapja kiengedett Budaházy.
Kérdéses, hogy mit lép a rendőrség, hiszen egy időben, egy helyen két tüntetést nem vesznek tudomásul. Kerestük a VI. kerületi rendőrkapitányságot, ahonnan a BRFK-hoz irányítottak minket. A fővárosi rendőrfőkapitányságtól azonban az írásban feltett kérdésünkre még nem kaptunk választ, további türelmet kértek. Az atv.hu rendőrségi forrásból úgy értesült, hogy még nem született döntés, felsőbb utasításra várnak. Mindenesetre az Andrássy út egy részét le fogják zárni hétfő délután és a tömegközlekdésben is lesz némi változás.
Kövesse az atv.hu híreit a Facebookon és a Twitteren is.
atv.hu

