Az idén augusztusban 50 millió forint alaptőkével alapított Prodo Voice Kft. egyszemélyes tulajdonosa az opten.hu cégadatbázis szerint a holland Gerardus Petrus Jacobus Ligtenberg, aki hosszú ideje üzlettársa Simicska Lajos legfőbb bizalmasának, a szolnoki illetőségű Nyerges Zsoltnak. A Prodo Voice Kft. által elnyert 89,5-ös frekvencia messze a legértékesebb az összes Budapesten fogható rádióhullámhossz közül; akár 3,3 millió rádióhallgató is tudja fogni a jelet, ez a szám pedig csaknem 1,3 millióval nagyobb, mint a második legnagyobb elérésű 95,8-as – jelenleg az Info Rádió által használt – hullámhossz maximális hallgatószáma. (Más kérdés, hogy a pályázatok eredményhirdetésének igazi vesztese – a Klubrádión kívül – nem a Juventus, hanem a Rádió 1. A Juventus ugyanis a Rádió 1 eddigi 103,9-es frekvenciáján sugározhat tovább.)

A lap szerint érdekes, hogy Ligtenberg neve több formában is megjelenik az opten.hu cégnyilvántartásában. Keresztnevei sorrendje rendre cserélődik, két profil esetében pedig rövidített formában – G. Ligtenbergként, illetve G.P.J. Ligternbergként – jelenik meg. E profilok adatai szerint az illetőnek bejegyzett címe van Hollandiában, Budakeszin, Szolnokon pedig két különböző címen is elérhető.

Ligtenbergnek, Nyerges Zsoltnak és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget (NFÜ) vezető Petykó Zoltánnak korábban számos cégben volt közös érdekeltsége, és ma is akadnak közös ügyeik. (Petykó és Nyerges közeli viszonya korábbról is ismert: Petykó 2010-ig három éven át volt a Közgép Zrt. felügyelőbizottságának első embere. A Közgép Zrt. elnöke ma is Nyerges Zsolt.)

Nyerges és Ligtenberg évtizedes üzleti kapcsolatát mutatja, hogy egy időben vállaltak fontos pozíciókat a Szolnokon bejegyzett Ladikon Vagyonkezelő és Szolgáltató Kft.-ben. Ebben a cégben 1997 és 2001 között Nyerges felügyelő bizottsági (fb) tagként volt jelen, Ligtenberg pedig épp azon a napon lett a cég ügyvezetője, amikor Nyerges beült az fb-be. A két üzletember elmélyült üzleti viszonyára utal továbbá közös szerepvállalásuk a szolnoki bejegyzésű Marena Cipőgyártó Kft.-ben is: a Marena ügyvezetői teendőit 1996-tól 2002-ig Ligtenberg látta el, Nyerges pedig itt is az fb tagja volt 1995 és 2001 között.

Árulkodó, hogy Ligtenberg 2000-2007-ig ült annak a BREDA-2000 Vagyonkezelő és Befektető Zrt.-nek a felügyelő bizottságában, amelynek vezérigazgatói feladatait 2007-től egészen az NFÜ-vezérnek történt kinevezéséig, 2010-ig Petykó Zoltán látta el. A BREDA-2000 tulajdonosa máig a 100 milliós alaptőkével rendelkező Pro-Aurum Zrt, amit Tóth Marianna vezet. A Pro-Aurum és Liszkay Gábor együttesen birtokolják a Magyar Nemzetet kiadó Nemzet Kft.-t (a napilap főszerkesztője Liszkay), továbbá a Pro Aurum birtokába tartozik a szintén Liszkay irányítása alatt működő Hír TV Zrt. is.

A cikk folytatása a magyarnarancs.hu oldalon olvasható!