Az épület előre megdőlt az oldalfalak kidőltek. A karácsonyfa is megdőlt, a tetőt megemelte a robbanás ereje, a ház közepénél pedig teljesen le is szakadt. A szomszédok is megijedtek a robbanástól.
A kutyának szerencséje volt. Ugyanis a teraszon aludt. A háza a törmelékek alatt van. Az ablak is tokostól szakadt ki. A gáztűzhelyen pb-vel főztek - vélhetően ez okozta a robbanást is.
„A kiérkező gyáli kollégák két gázpalackot hoztak ki az épületből. A fővárosi egységek zárt területté nyilvánították a robbanás sújtotta épületet. Gyakorlatilag a tárgymentést sem tudtuk végrehajtani, hiszen félő volt, hogy a tűzoltó kollégákra dőlnek a megmaradt födémszerkezetek” - mondta el Kisdi Máté Márk, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivőke.
A házban 3-an tartózkodtak. Egy középkorú pár és egy 8 éves kisgyermek.
„A házban tartózkodó nő súlyos égési sérüléseket szenvedett. A végtagjai, a háta másod, harmadfokban égett meg. A férfi is égési sérüléseket szenvedett, de szerencsére csak a kezén. A gyermeket pedig csak megfigyelésre szállítottuk kórházba, ő szerencsére úgy tűnik, hogy nem sérült meg” - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
A férfit és a nőt az István kórházba, a gyermeket pedig a Péterfy Sándor utcai kórházba vittek.

